– Az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet az Országos Gyermekegészségügyi
Intézet által kiírt pályázaton, az Egészséges Vásárhely Program keretében
mintegy 200 ezer forintot nyert, ezt a pénzt egy baba-mama szoba kialakítására
fordítottuk – mondta el mai sajtótájékoztatóján dr. Kallai Árpád, a kórház
főigazgatója.
– A vizsgálatokra váró vagy beteglátogatóba érkező édesanyák kényelmes,
nyugodt, higiénikus környezetben láthatják el kisbabáikat – fejtette ki a
főigazgató, – a szobában kényelmes, szoptatáshoz ideális, lábtámasszal ellátott
hintaszék, tönkölybéléses szoptatós párna, valamint pelenkázó komód szolgálja a
kismamák és a kisbabák kényelmét, a nagyobb gyerekek figyelmét pedig játékokkal,
mesekönyvekkel köthetik le az anyukák a várakozás perceiben – foglalta össze
Kallai Árpád.
Dr. Csányi Péter, az EVP programigazgatója elmondta: a szoba azért is
nagyon fontos, mert a babák anyatejes táplálásához elengedhetetlenül fontos a
nyugodt, intim környezet.
A szoba akadálymentesített, lifttel megközelíthető helyen van, a kulcsot
a kórház főportáján, illetve a kórházi védőnőtől lehet kérni. A helyiség a
kórház gyermekosztályának és számos járóbeteg-szakellátásának is helyt adó, D”
épületének második emeletén került kialakításra.