Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bábokkal segítenek a nehéz helyzeteken

Hogyan fejleszthetők
a gyerekek a bábjátékok által – ennek bemutatása
volt a célja annak a szakmai napnak, amelynek délelőttjén budapesti, szarvasi
és hódmezővásárhelyi pedagógusok adtak elő bábokkal, interaktív módon
mesejeleneteket a város nagycsoportos óvodásai számára. Az immár 3. alkalommal
megrendezett szakmai nap délutánján a bábkészítés technikáját bemutató
műhelyfoglalkozásé volt a főszerep.

A Bábos Szakmai Napot 2009 óta rendezi meg a Klauzál Gábor
Általános Iskola és Óvoda nevelőtestülete kettős céllal: egyrészt, hogy a
bábjátékok megtekintésével a gyerekeket szórakoztassák, másrészt hogy a város
óvodapedagógusait különböző bábkészítési technikákkal ismertessék meg. Délelőtt
a Mozaik Kamarateremben budapesti, szarvasi és vásárhelyi óvodapedagógusok
adtak elő bábjátékokat a város tanköteles korú nagycsoportosainak olyan ismert
mesékből, mint például a „Világszép kecskebéka” vagy  „A három kismalac”.

– Az óvónőknek a bábelőadások mondanivalója különféle
nevelési helyzetekben is alkalmazható. Nagyon sok segítséget nyújt ez a
hétköznapi munkában – mondta Molnárné Dobsa Magdolna, a Klauzál Gábor Általános
Iskola és Óvoda óvodai intézményegység-vezetője.

A szakember szerint a gyerekeknek minél több bábjátékot
kellene megtekinteniük, hiszen az óvodás korosztály egyik sajátossága a
szerepjáték, ami leginkább a bábozással fejleszthető.

– A bábsorozatot a gyerekek nagy érdeklődéssel, áhítattal és
csendben, odafigyelve nézték. Az óvodapedagógusoknál nagy előnyt jelent az,
hogy ők igazán tudják, melyik korosztályt, hogyan kell megszólítani. Hogyan
kell a gyerekeket interaktív módon fejleszteni – mondta az
intézményegység-vezető.

A délelőtti bábelőadásokat követően délután
műhelyfoglalkozással folytatódott az idei szakmai nap, ahol az óvónők
megismerkedhettek a bábkészítés különféle anyagaival és technikáival.

Megszakítás