Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bárányhimlő és HPV elleni védőoltást is kapnak a székkutasi diákok

Székkutas Község Önkormányzata a bárányhimlő elleni vakcina mellett a 7. osztályos lányok HPV elleni védőoltását is biztosítja. Ezt Szél István polgármester javaslatára egyhangúlag szavazta meg a település képviselő-testülete.

Székkutason a családi napközibe és az óvodába feljövő gyerekek közül 15-en éltek a bárányhimlő elleni védőoltás lehetőségével, amely két oltással biztosít védettséget. A hetedikes lányok pedig, összesen nyolcan vállalták, hogy a HPV elleni, három oltásból álló vakcinát felveszik. Az oltások költségeinek átvállalása hat-hétszázezer forintjába kerül Székkutas önkormányzatának.

– Székkutas község képviselőtestülete javaslatomra egyhangúlag megszavazta, hogy a humán papiloma vírus elleni védőoltást 2012-től kezdve 5 éven keresztül biztosítjuk a 7. osztályos lánygyerekek részére. Ez a három védőoltást jelent. Gyerekenként több mint 50 ezer forint, a bárányhimlő esetében pedig 15 ezer forint a két oltás – mondta Szél István polgármester.

Azok a lányok, akik a nemi élet megkezdése előtt részesülnek a HPV elleni kombinált oltásban, és a felnőtté válásuk során rendszeresen részt vesznek a szűréseken, 94 %-os  esélyük van arra, hogy elkerüljék a ma még halálos méhnyakrák kialakulását.

– Anya mondta, hogy ha nem lenne ingyenes, akkor is beadatná, hogy alakuljon ki ez a védettség, így sokkal jobb, mert így nem kapjuk el a rákot – mondta Lengyel Édua.

A település az Egészséges Vásárhely Programmal is szakmai együttműködést kötött: közös pályázatokat nyújtottak be, amely a kistérséggel közösen egy 100 – 125 millió forintos pályázatot jelent, településenként pedig 8 – 10 millió forintot biztosítana különféle szűrőprogramok és rendezvények szervezésére, amely a betegségmegelőzést és az egészségtudatos életmódot szolgálja majd.

Megszakítás