Három napon át lehet beiratkozni az iskolákba és az
óvodákba Hódmezővásárhelyen. Jövő hét hétfőtől szerdáig 430 gyereket várnak az
intézmények.
Március 28-tól 30–ig lehet beiratkozni a helyi óvodákba és
általános iskolákba Hódmezővásárhelyen.
– Március 28-án nyolc órától este hatig, 29-én délután egy
órától este hatig, 30-án pedig nyolc órától délután kettőig várják az óvodák és
általános iskolák a beiratkozókat – mondta Balázs József oktatási referens.
A szülők és gyerekek nyílt napokon is betekintést nyerhettek
az intézmények munkájába.
– Véleményem szerint ez óriási lehetőség a családoknak, mert
nem idegen intézményekbe kerülnek a gyerekek. Ezen kívül komoly segítséget
jelent az úgynevezett kettős mentorálás, amely az óvoda-iskola átmenetet
igyekszik megkönnyíteni – tette hozzá Balász József.
A beiratkozás Hódmezővásárhelyen négy városi fenntartású
általános iskolát, három óvodát és tagintézményeiket, valamint összesen 430
gyereket érint.