Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Békefenntartást mutattak be Zrínyi Miklós Laktanyában

Békefenntartás tárgykörben hajtottak végre kiképzést a Zrínyi Miklós Laktanyában. A katonák három foglalkozáson vettek részt, amelyek rendkívül sokrétűek és hatékonyak voltak. A század parancsnoka elégedett volt a délelőtti kiképzés résztvevőinek teljesítményével.

Szerdán délelőtt egy fél éves időtartamú kiképzés egy részét hajtották végre a vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya katonái. Amikor véget ér a gyakorlási és felkészülési időszak, a zászlóalj készenléti szolgálatra lesz vezényelhető. A katonák ezúttal békefenntartás tárgykörben hajtottak végre kiképzést, amelynek első állomása a tömegkezelés volt. Az itt elsajátított ismeretek missziós szerepvállalásban kerülhetnek alkalmazásba. A felkészítésben a rendőrség munkatársai és szakértői segítettek.

– A századomnak három kiképzési foglalkozás volt betervezve. A tömegkezelési képzésen kívül épületharcászatot, illetve városharcot gyakoroltak a katonáim. A harmadik foglalkozási hely a nagyszigeti gyakorlótéren az aknavető szakasszal együttműködve szakaszszintű harcászati feladatok végrehajtása volt – tájékoztatott Kiss Róbert százados, a 62. Lövészzászlóalj III. századának parancsnoka.

A délelőtt során a katonák a régi lőszerraktár területén kialakított gyakorlóhelyen az épületbe való behatolást, valamint a helységharc alapjait gyakorolták. A 3-4 fős behatoló csoport tagjai forgószínpad-szerűen minden helyiségben kipróbálták magukat. A Nagyszigeten járőrtevékenység végrehajtása volt a feladat, amely során jelképesen ellenséges tüzet kapott az alegység.

– Úgy érzem, hogy a katonáim eredményes kiképzésen vannak túl. Fontos, hogy sokrétű legyen a kiképzés, minél érdekesebb és minél újabb technikákat tudjunk bevezetni – tette hozzá a százados.

A zászlóalj legközelebb Táborfalván, a századok éleslövészeti gyakorlatán vesz részt, majd az egyéni kiképzések következnek.