Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Belvárosokat összekötő vasutat terveznek Szeged és Hódmezővásárhely között

Megkezdődik a tervezése a
Szegedet és Hódmezővásárhelyet összekötő úgynevezett TramTrain
villamosvasútnak, amellyel harminc perc alatt el lehet majd eljutni
az egyik belvárosból a másikba.

Az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írta alá
Szeged polgármestere, Botka László (MSZP) és Hódmezővásárhely
polgármestere, Lázár János (Fidesz) Szegeden. A megállapodás
értelmében 164,5 millió forintból kezdődik meg a két település
belvárosát összekötő TramTrain megtervezése.

Botka László az aláírás előtt tartott közös sajtótájékoztatón
elmondta: évtizedek óta konszenzus van a térségben arról, hogy a
gazdasági fejlődés beindításához a közlekedési infrastruktúra
európai szintre fejlesztése szükséges. Az elmúlt években a közúti
infrastruktúrát javították fel, a következő uniós költségvetési
ciklusban pedig a villamosközlekedés és az elővárosi közlekedés
megvalósítására pályázhatnak. Azért született a két város között az
együttműködés, hogy megkezdődjön a fejlesztési elképzelések a
kidolgozása.

A közlekedési operatív program keretében pályázott
Hódmezővásárhely-Szeged TramTrain-összeköttetés
megvalósíthatóságára. Ezzel párhuzamosan Szeged pályázatot nyújtott
be a Makó-Szeged közötti hasonló összeköttetés terveinek
elkészítésére is; Szeged erre a célra 143,5 millió forintot,
százszázalékos támogatást nyert el.

Lázár János szerint Hódmezővásárhelynek alapvető érdeke, hogy
Szeged erős regionális központ legyen, ezért Botka László
polgármester és a szegedi közgyűlés minden erre irányuló törekvését
támogatják. A jövőben arra kell alapozni az együttműködést, hogy a
két város erőit egy irányba használják föl – tette hozzá. „Ezért
határozottan szeretném megerősíteni, hogy parlamenti képviselőként,
sőt kormánypárti frakcióvezetőként is határozottan támogatom azokat
a célokat, amelyeket Botka polgármestertársam Szeged város
fejlesztése érdekében megfogalmazott erre a négy esztendőre.”

Mint kifejtette: Hódmezővásárhely a részletes tanulmányterv
megvalósítására – amelyet 2012. március 6-ig kell elkészíteni –
164,5 millió forintos, százszázalékos támogatást nyert. A beruházás
az elsődleges számítások szerint tízmilliárd forintos nagyságrendű
fejlesztés. Az utazási idő ezzel harminc percre korlátozódik majd a
két belváros között. A beruházásnak a szegedi tömegközlekedési
fejlesztések adják az egyik pólusát, emellett Szeged és Vásárhely
között a vasútvonal felújításával és Hódmezővásárhelyen a városi
kötöttpálya kiépítésével jár.

Lázár János szerint a beruházás a tömegközlekedés
újraértelmezésének, a közösségi közlekedés újragondolásának fontos
mintaprojektje lehet. Ezért, mint mondta, szeretné elérni, hogy
2012-2013-ban a beruházás elnyerje a kormányzat támogatását.

(MTI)