Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Belvíz – Nem javul a helyzet az Alsó-Tiszán

Annak ellenére, hogy
naponta 4,5 millió köbméter belvizet emelnek át a levezető
csatornákba, nem csökken jelentősen a belvízzel elöntött területek
nagysága az Alsó-Tisza vidéken; öt napja harmadfokú készültség
mellett védekeznek – tájékoztatta az illetékes vízügyi igazgatóság
hétfőn az MTI-t.

Az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
közleménye szerint jelenleg 718 négyzetkilométert borít belvíz,
amelyből a vetésterület nagysága 237 négyzetkilométer, a
szántóterületé 211,5 négyzetkilométer.

Az igazgatóság működési területén a belvízmentesítésben jelenleg 30
szivattyútelep harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett, mintegy
4,5 millió köbméter belvizet emel át. A védekezésben mintegy 210-en
vesznek részt.

Legutóbb 1999-ben töltötték a karácsonyt a szakemberek az ügyeleti
szobákban és a szivattyúk mellett. Akkor repülőről mérve 1080
négyzetkilométert borított belvíz az igazgatósághoz tartózó
területeken: Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok
megye egyes részein.

A mostani mérések egyelőre a földről készültek. A belvízi helyzet
az önkormányzatok belterületi védekezését is jelentősen megnehezíti.
Elsőfokú helyi vízkárelhárítási fokozat van érvényben 24
településen, másodfok mellett védekeznek 21 helyen. Harmadfokú
készültség Csanádpalotán és Csanyteleken van.

Több településen az igazgatóság szakemberei nyújtanak segítséget az
önkormányzatok által végzett munkálatokhoz.

(MTI)

Megszakítás