Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bemutatkoztak az iparos szakmák a Kalmárban

Három helyszínen mutatták be, hogy milyen képzési formákat indítanak a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézményében. A főépületben a gyakorlati képzőhelyekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A tanműhelyben a faipar, a fémipar és az építőipar érdekességeibe kóstolhattak bele a pályaválasztás előtt állók. A kollégium épületében pedig a dekorfestést és a textilfestést próbálhatták ki a diákok.

Pályaválasztási nyílt napot tartottak a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézményében. Az egyes szakmák három helyszínen mutatkoztak be.

– Nagyon sokféle szakmát képzünk a Kalmár Zsigmondban. Ez elsősorban ipari jellegű képző intézmény. Itt elsősorban a faipar, a gépipar, a könnyűipar szakmacsoportjait lehet megtalálni és a szolgáltató iparból is elsősorban a fodrászatot tudnám kiemelni, de vannak itt fogtechnikusok és gépjármű iparból autóvillamossági szerelők gépjármű lakatosok is – mondta Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola intézményvezetője.

Az egyik helyszínen a kerámiakészítés és a textil szakmacsoport szépségeit nézhették meg és próbálhatták ki a diákok, akiknek tanárok és diáksegítők mutatták be a mesterség fortélyait.

– Én fehérnemű készítő és kötöttáru összeállító vagyok. Szakrajzot tanulunk, megtanuljuk, hogy hogyan lehet egy szoknyát megszerkeszteni. Ruhaipari anyag és áruismeretet is tanulunk. Ott megtanuljuk, hogy mik az anyagok tulajdonságai. Például a szakítószilárdsága, vagy a nyúlása az anyagoknak, és megtanuljuk az öltéseket is: a boszorkányöltést, vagy a pelenkaöltést – mondta Aradi Renáta.

A pályaválasztási nyílt napon számos cég, például a Villeroy and Boch is képviseltette magát.

A Nyílt Napok Programsorozat egy ötvenmilliós TÁMOP pályázat keretében valósult meg a három vásárhelyi szakképző intézményben.

Megszakítás