A jövőben alapvetően megváltozna a belváros arculata – hangzott el a városközpont fejlesztéséről tartott lakossági fórumon, Hódmezővásárhelyen. Hegedűs Zoltán alpolgármester azt mondta, a belváros egy közösségi tér, fontos, hogy minél szebb legyen.
A tram-train megvalósításával párhuzamosan szeretné felújítani a hódmezővásárhelyi önkormányzat a belvárost. A beruházás elsősorban a Szent Antal utca és a Kossuth tér közötti ingatlanokat érintené, ezért a lakás- és üzlettulajdonosoknak lakossági fórumot tartottak.
– A belváros egy közösségi tér. Fontos, hogy minél szebb legyen – jegyezte meg Hegedűs Zoltán, a város alpolgármester.
Az elképzelések szerint az épületek homlokzat-felújítási költségének a felét átvállalná a város, a másik feléhez a tulajdonosok járulnánk hozzá csakúgy, mint pár évvel ezelőtt a dr. Rapcsák András utcai épületek rekonstrukciójánál. Április végétől indul egy olyan pályázat, amely kamatmentes kölcsönt biztosíthat 20 éves futamidőre a lakástulajdonosoknak, illetve lakóközösségeknek.
– Ez a pályázat nemcsak homlokzat felújításokról és hőszigetelésekről szól, hanem nyílászárók cseréjéről, fűtéskorszerűsítéséről, tetőfelújításról. Óriási segítség a lakóközösségeknek – tette hozzá Vágó János önkormányzati képviselő.
Pozsár Péter építész mutatta be a látványterveket. A tervek megalkotásánál fő szempont volt a modern és a régi stílusú épületek jellegzetességeinek megőrzése.
– Nagyon sokféle épületállomány jellemzi az Andrássy utat. Megpróbáltuk úgy egymáshoz finomítani ezeket, és összehangolni, hogy egységes utcakép legyen. A vizuális részek mellett arról is gondolkodtunk, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a felújítást – mondta Pozsár Péter építész.
Lakossági kérdésre elhangzott: az Andrássy úton az átmenő forgalom helyett a célforgalmat engednék be, a tram-train miatt kieső parkolóhelyek pótlásáról pedig az önkormányzat gondoskodik. A tervekről a városvezetés az egyes lakóközösségekkel is tárgyal majd, a felújítás akkor valósul meg, ha sikerült megállapodásra jutni.
(Fotók nagyobb méretben az alábbi képre kattintva tekinthetők meg)