Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bereczki bronzérme Budapestről

Országos
tőrvívó versenyt rendezett a fővárosi Törekvés SE a bambi korosztályhoz tartozó
gyerekek részére. A lányok mezőnyében nagyszerűen szerepelt a vásárhelyi
Bereczki Réka, aki bronzérmet szerzett a rangos mezőnyben.

A házigazda budapesti egyesület a sportág egyik hazai utánpótlás fellegvára, ahol
szigorú fegyelemmel, a vívás iránti alázattal, sok-sok befektetett munkával
nevelik a korosztályos versenyek bajnokait. Nagyon nehéz egy vidéki klubból
bekerülni a legjobbak közé, egyedül a tudás az amivel tekintélyt lehet
szerezni. Ez azonban sikerült a Csomorkány SE fiatal versenyzőjének Bereczki
Rékának, aki nyugodt kiegyensúlyozott vívással bekerült a közvetlen élmezőnybe.
A vásárhelyi tehetség az egész verseny folyamán hibátlanul vette az
akadályokat, végül a döntőbe jutásért vívott asszóban a későbbi győztestől
szenvedte el egyetlen vereségét. Így Bereczki Réka a rangos versenyen a
harmadik helyezettnek járó bronzérmet vehette át. Magyary Ágnes további
tanítványai közül a lányok mezőnyében Kádár Kitti a 26., míg a fiúknál Szabó
Péter a 10., Füzesi Tamás pedig a 18. lett.

Megszakítás