Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bessenyei-díj Hegedűs Endrének és a Kankalin Néptáncegyüttesnek

Hegedűs Endre
Liszt-díjas zongoraművész és a Kankalin Néptáncegyüttes kapta idén a
hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc
Művészeti Díjat a magyar kultúra napján, pénteken.

Az elismeréseket B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű,
2004-ben elhunyt színész özvegye és Lázár János polgármester adták
át az alföldi városban az önkormányzat díszközgyűlésén.

Lázár János hangsúlyozta, a vásárhelyi önkormányzat a válság
ellenére is kiemelt szerepet szán a kulturális fejlesztéseknek,
jelenleg is két jelentős uniós támogatással megvalósuló beruházás
folyik a városban.

A polgármester elmondta, az önkormányzat egy új, Bessenyei Ferenc
művészetének emlékét őrző intézmény létrehozását tervezi, amely két
év múlva nyithatja meg kapuját.

A kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészről,
Hódmezővásárhely díszpolgáráról elnevezett díjat a város közgyűlése
minden évben olyan – az amatőr és hivatásos színjátszás, a népdal és
magyar nóta, a néptánc vagy a vers- és prózamondás területén
kiemelkedő teljesítményt nyújtó – művésznek ítéli oda, aki
Hódmezővásárhelyen él, a városhoz kötődik vagy onnan elszármazott,
előadásaival pedig rendszeresen bemutatkozik a településen.

Az elismeréssel a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei
Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett 500 ezer forintos pénzdíj
is jár.

Hegedűs Endre 1954. szeptember 16-án Hódmezővásárhelyen született,
édesapja is zenész volt, a Városi Fúvószenekar karnagya. Hegedűs
Endre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zongoraművész-tanári
diplomáját 1980-ban vette át, tanárai Antal István, Kocsis Zoltán,
Rados Ferenc, Schiff András és Hajdú Anna voltak.

Több nemzetközi zongoraversenyen is kiemelkedő eredményeket ért el.
Rendszeresen hangversenyezik itthon és külföldön, eddigi
fellépéseinek száma meghaladja a 2300-at.
Eddig húsz koncertfelvétele jelent meg cédén. A magyar közszolgálati
televíziók az elmúlt évek során 17 élő koncertfelvételt készítettek
Hegedűs Endrével. Előadói munkásságáért más elismerések mellett
2000. március 15-én Liszt-díjat kapott. 2001 decemberében megkapta a
Pro Urbe díjat Hódmezővásárhelytől.

A Kankalin Néptáncegyüttes elődje az 1959-ben megalakult
Szövetkezeti Bizottság Tánccsoport volt B. Szűcs Istvánné Varga Sára
vezetésével. A Városi Úttörőház 1962-ben alakított gyermekcsoportot,
amely kétévenként újabb és újabb koreográfiákkal állt elő és
mindenütt sikereket aratott. Koreográfusaik a korszak legnevesebb
szakemberei voltak, többek közt Foltin Jolán Kalocsáról, Tóth Ferenc
Gyuláról, Gyalog László, Nagy Albert Szegedről.

Közös fellépéseik voltak a Maros és a Szeged Táncegyüttessel, s
kétszer szerepeltek a Szegedi Szabadtéri Játékok által szervezett
Nemzetközi Néptáncfesztiválon. Napjainkban két gyermek és egy
felnőtt csoportot működtetnek.

(MTI)