Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bethlenes diákok tartottak előadást Spanyolországban

Pályázat segítségével spanyolországi konferencián vett részt
a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban hat diákja.  A
fiatalok környezetvédelmi tanulmányt készítettek a Comenius
program keretében.

A
környezetvédelem jegyében szervezett program keretében
Spanyolországban, Salamanca városában jártak a fiatalok. Egy
előzetesen, angol és magyar nyelven elkészített tanulmányukkal
kerültek be a pályázatba, amely öt nemzet fiataljait tömörítette.
A spanyol város középiskolájának konferenciatermében olasz,
lengyel, török, spanyol, valamint a hat magyar tanuló tartott
előadásokat különböző, a természet- és környezetvédelem
ügyét felölelő témákban.

– Az iskolában minden ország
képviselője bemutatta a már kidolgozott feladatait.  A mi
témánk a víz volt. A szegedi és a vásárhelyi nagy árvíz
történetéről, a Tisza szabályozásról, valamint a hazai
termálvizekről tartottunk előadást – tudtuk meg Törjék
Szabinától a csapat egyik tagjától.

A
Comenius program következő állomása októberben Magyarországon
lesz, ezt köetően jövőre Olaszországban zárul.

Megszakítás