Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Betörni mentek locsolkodás helyett

A locsolkodás helyett élelmiszerboltba tört be négy
hódmezővásárhelyi fiú Húsvét hétfőn. A vásárhelyi nyomozók gyorsan elfogták
őket. Hárman beismerték tettüket, míg egyikőjük azt mondta, nem is ismeri a
többieket.

Kedden hajnalban észlelte a Síp utcán lévő ABC tulajdonosa,
hogy ismeretlenek levágták a lakatot az üzletről, majd onnan különféle
élemiszert (chips-et, csokit), alkoholt és némi készpénzt vittek el, amivel
körülbelül százezer forint kárt okoztak. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés
eredményeként a vásárhelyi nyomozók feltérképezték a lehetséges elkövetői kört,
majd tegnap négy hódmezővásárhelyi fiúnál (17 és 22 év közöttiek) házkutatást
tartottak, melynek során számos betörésből származó tárgy került elő. A nyomozók
megtalálták azt a helyet is a bolt közelében, ahol a fiatalok letették a
kerékpárjaikat, majd elrejtették a zsákmány egy részét.

A fiatalok közül hárman beismerték a bűncselekmény elkövetését.
Elmondták, hogy gondosan kiválasztották a boltot, beszerezték a betöréshez
szükséges pajszert és még zseblámpát is vittek magukkal. A bűncselekmény 22 éves
gyanúsítottja azonban azt vallotta, hogy testvérén kívül nem ismeri a kompánia
tagjait, aminek ellent mond, hogy a vásárhelyi járőrök már többször igazoltatták
őket együtt a városban.

Ellenük lopás bűntette miatt indított büntetőeljárást a
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.

Megszakítás