Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Betörőt értek tetten a vásárhelyi rendőrök

Egy 51 éves férfit értek tetten a Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányság járőrei szerda éjszaka folyamán egy magánház udvarán. Az elkövető
vallomása szerint így akart pénzt szerezni.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra szerda éjszaka folyamán
jelentette be a ház tulajdonosa, hogy valaki bemászott a kertjébe, majd a
garázsba is bement. A helyszínre irányított járőrök körbevették az ingatlant,
majd ketten szintén bemásztak oda. Felszólították az elkövetőt, hogy jöjjön elő,
azonban ő nem mozdult, ezért átvizsgálták a területet. Ennek során az egyik
egyenruhás észrevett egy bokrot, ami mögé elrejtőzött a betörő.

A rendőrök az 51 éves férfit elfogták, majd
előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. Orvosi ellátásra is
szorult, mivel a kerítés átmászása során csúnyán megvágta a kezét, ami emiatt
vérzett is.

Kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
Tettét azzal indokolta, hogy így akart pénzt szerezni. Lopás kísérlete miatt
indult ellene büntetőeljárás.

(police.hu)