A bikaviadalok hangulatát idézték meg pénteken Hódmezővásárhelyen egy
performanszon, melyet az Alföldi Galériában november 5-ig látható
Picasso-kiállításhoz kapcsolódóan szerveztek.
A
kiállítóhely előtti téren – a zuhogó eső ellenére szép számban – összegyűlt
diákok közül kiválasztott matadoroknak egy bikafigurával kellett megküzdeniük. A
fiatal matador-jelöltek a vért szimbolizáló piros szalagokkal, „dárdákkal”
dobálták meg az „állatot”, egy vaslapra festett bikát. Annak, aki ügyesen
célzott a szalagja a bika testén maradt, mivel a dárdák mágnessel voltak
ellátva. A legjobban teljesítő matador jutalma egy szál vörös rózsa volt,
amelyet az iskolások közül kiválasztott „aréna szépétől” vehetett át.
Az Alföldi
Galéria munkatársai azért bikaviadalt álmodtak a város főterére, mert a november
5-ig látható Picasso Vásárhelyen című kiállításon bemutatott műalkotások egy
meghatározó része a mesternek a bikaviadalokhoz fűződő szoros kapcsolatáról
árulkodik.
A tárlaton
Pablo Picasso negyvenegy kerámiatárgya, valamint egy tizenhárom kerámiaérmet
tartalmazó tábla, tizenkét linómetszet, öt grafika és Picasso vallauris-i
munkásságát megörökítő tizenhét fénykép enged betekintést a XX. század egyik
meghatározó művészegyéniségének egy kevésbé ismert alkotói korszakába, azokba az
évekbe, amikor 1948-tól a Madoura-műhelyben dolgozott. A Hódmezővásárhely
testvérvárosából, a dél-franciaországi Vallauris-ból érkezett, Magyarországon
első alkalommal látható
kerámiák és
a linómetszetek a bikaviadalok mellett még két téma, az állatábrázolások és az
emberi arc köré csoportosíthatók.
(MTI)