A Magyar Kultúra Napján idén is kiosztják a Bessenyei-díjat Hódmezővásárhelyen. Ebben az évben az elismerést Bitskey Tibor színművész és a Fandante Kamarakórus veheti át. A többnapos programsorozatot kiállítások, színpadi produkció és könyvbemutató is gazdagítja.
A Magyar Kultúra Napján, január 22-én osztják ki Hódmezővásárhelyen a Bessenyei–díjat. A kétszeres Kossuth–díjas színészről, a város díszpolgáráról elnevezett elismerést a közgyűlés eddig minden évben annak a művésznek ítélte oda, aki Vásárhelyen él, ide kötődik, vagy innen elszármazott, de 2012-től a díj már az egész, Kárpát-medencében élő magyarságnak példa és szimbólum lehet.
– A legfontosabb esemény természetesen a Bessenyei-díjak átadása lesz, ami idén azért különleges, mivel nemcsak vásárhelyi művészeknek adjuk át az elismerést, hanem kiterjesztettük országos szintre. Ebben az évben Bitskey Tibor színművész és a vásárhelyi Fandante Kamarakórus részesül kitüntetésben – mondta Oláh Zsuzsanna kulturális referens.
A magyar kultúra képi megjelenítése címmel az önkormányzat idén pályázatot is hirdetett, melyre az általános és középiskolások jelentkezhettek. A beérkezett alkotásokból kiállítást is rendeznek a díszterem előterében január 22-én. Kulturális eseményekben azonban bővelkedni fog a Magyar Kultúra Napját követő néhány nap is.
– Lesz kiállítás megnyitó is, többek között Szmrecsányi Boldizsár, Boldi munkáiból, akit ma országosan és világszerte is az egyik legelismertebb művészként tartanak számon. Samu Katalin szobrászművészre is emlékezünk, aki egy évvel ezelőtt hunyt el. Az ő életművéről a Németh László Városi Könyvtárban lehet majd bővebben hallani. Latinovits Zoltán munkásságáról pedig a Mozaik Kamarateremben tekinthetnek meg az érdeklődők egy önálló estet – tette hozzá a kulturális referens.
A Magyar Kultúra Napja kapcsán az ünnepi programsorozat január 19-én kezdődik és egészen 23-ig több helyszínen zajlik majd Vásárhelyen.