Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bölcsődei nap a város legkisebbjeinek

Az Egyesített Bölcsődei Intézmény egész délelőttös, önfeledt szórakoztatást biztosító programokkal várta hétvégén volt és jelenlegi bölcsődéseit és azok szüleit. A rendezvény egyben jótékonysági célokat is szolgált.  

Zenés és szórakoztató programokkal kedveskedett a hétvégén az Egyesített Bölcsődei Intézmény a kisgyermekes családoknak, ahová a régi és jelenlegi bölcsődéseket hívták. Mindkét vásárhelyi intézményben párhuzamosan futottak a rendezvények.

– Az egész bölcsőde területén megszerveztük a kézműves foglalkozásokat, a tombolát, a büfét, a testfestést, házi készítésű játékok árulását és sok egyéb színes programot – mondta Szél Józsefné bölcsődevezető.

Az esemény a szórakoztatáson túl az intézmények fejlesztését is szolgálta. A bölcsődei nap résztvevőinek támogatójegyeket árultak, de az egyéb szülői hozzájárulás is jelentős volt, amellyel az intézmény alapítványát gazdagították.

– Abban reménykedünk, hogy a rendezvény sikere hozzájárul az alapítványi források bővítéséhez és így új eszközöket, játékokat tudunk a gyerekeknek vásárolni – tette hozzá a bölcsődevezető.

Az eseményen az evangélikus óvoda tánccsoportja, Száraz-Nagy Brigitta gyermekdalai, a tűzoltók bemutatója és az intézmény nevelői által előadott interaktív mese gondoskodott a családok jó hangulatáról.