Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bontják a lelátót, strandfejlesztés Hódmezővásárhelyen

Több medencét használhatnak a hódmezővásárhelyi strandon a felújítások alatt is a fürdőzők. Bontják a szabadtéri lelátót, a munkálatok idején lezárják a kinti, 50 méteres medencét.

A közel 1 milliárd forintból tovább fejlesztik a hódmezővásárhelyi strandot, a 2016-os ifjúsági úszó Európa-bajnokságra készülve. Lebontják a szabadtéri lelátót, helyén mintegy 300 négyzetméteres edzőterem épül, amelyet az úszók mellett más sportágak képviselői is használhatnak majd.

– A munkálatok befejezéséig lezárják a kinti, 50 méteres medencét. Várhatóan csak ezt nem lehet majd használni – mondta Benkő Zsolt önkormányzati képviselő.

A bontás az Ady Endre utcán kezdődik, így a következő hetekben nem lehet használni a kerékpár- és a gyalogutat. Közben már készül az új bemelegítő medence is, a tavaly átadott élményfürdő mellett.

– Szeptemberben, ha az időjárás engedi, a hátsó medencék használhatóak lesznek. Arra kérjük viszont a strand vendégeit, hogy körültekintéssel közelítsék meg a bemelegítő medence építési munkálatai miatt ezeket. Az élményfürdőn keresztül, szalaggal elkerített részen juthatnak majd el a hátsó medencékhez a balesetveszély elkerülése érdekében – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

A lelátó helyére épülő létesítmény és a bemelegítő medence várhatóan jövő májusra készül el.

Megszakítás