Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

2020-ban Vásárhely bora a LILLA nevet viseli

bor

 

Idén szervezték volna a 16. borfesztivált Hódmezővásárhelyen, ám ez a pandémia miatt elmaradt. Augusztus 21.-én. Borversenyt viszont tartottak, idén 10. alkalommal.
13 borászat 41 tételét zsűrizték, méghozzá a szokásokhoz híven két zsűri is osztályozta a borok megjelenését, illatát és zamatát.
 
Az eredeti tervek szerint, ahogy tavaly is, Dr. Balla Géza lett volna a zsűrielnök, de ő a járvány miatti korlátozások miatt Aradról sajnos nem tudott átjönni.
Az idei borverseny elnöke Koch Csaba volt – a tavalyi Vásárhely borának tulajdonosa, aki a verseny kezdetén elmondta, hogy Hódmezővásárhely különösen kedves számára, hiszen itt szerezte meg első diplomáját. Frittmann János a szakmai zsűri bizottsági elnöke volt, Dr. Márki-Zay Péter pedig a társadalmi zsűri elnöke. A technikai elnöklést Fischer István vállalta.
 
 
bor
A hosszas mérlegelés eredményét Hálóné Tápai Anna levezető elnök jelentette be:
 
  • 2020-ban Vásárhely bora a „LILLA Carmenére”, Maul Zsolt Villányi pincészetéből származó 2018-as száraz vörösbor.
  • Legszebb Fehér: Koch Selection Frisch Cserszegi Fűszeres – Koch Borászat KFT – 2019-es száraz fehér dűlőválogatásból származó bor
  • Legszebb Rozé: Pécsi Trend Rosé – Fehérváry Szőlőbirtok 2019 száraz
  • Legszebb Vörös: Cabernet Sauvignon – Polgárbor KFT – 2018 száraz
  • Legszebb Pezsgő – Chardonnay Brut Pezsgő – Mezei Mihály pezsgője
  • A társadalmi különdíjat egy Merlot kapta, a szekszárdi Hetényi Picészet 2016-os száraz vörösbora.
 
 
bor
A versenyben 19 fehér, 8 rozé, 11 vörösbor és 3 pezsgő vett részt, a szakmai zsűri összesen 10 aranyérmet, 30 ezüstöt és 1 bronzérmet osztott ki.
Minden nevezett bor megállta a helyét, ezt külön kiemelték az eredményhirdetés során.
A nyertes borok palackját ezentúl egy matrica díszíti majd, hogy a fogyasztók könnyebben megtalálják őket a bőséges kínálatban.
A Tourinform iroda kitelepült kollégáitól Hódmezővásárhely feliratú borospoharakat is vásárolhattak.
Megszakítás