Elítélem, ha valaki a döntési helyzetéből
adódóan saját maga, vagy a családja számára pénzbeli előnyöket tud szerezni –
jelentette ki Havránek Ferenc a hódmezővásárhelyi közgyűlés Mszp listán
mandátumot szerzett képviselője. Mindezt azzal a botránnyal kapcsolatban mondta,
amely dr. Hernádi Gyula az Mszp hódmezővásárhelyi vezetője körül robbant ki,
amikor kiderült: a kistérségbe érkező, mintegy 1,2 milliárd forint
vidékfejlesztésre szánt uniós forrás felett döntően a pártvezető családi-,
politikai-, üzleti- és ismerősi köre dönt.
A botrány még június közepén robbant ki, amikor
nyilvánosságra került: a hódmezővásárhelyi kistérségbe érkező, elsősorban a
vidék- és a civil szféra fejlesztésére szánt uniós forrás felett egy olyan szűk
csoport rendelkezik, amely döntően dr. Hernádi Gyula az Mszp hódmezővásárhelyi
vezetőjének családja, illetve a párt érdekeltségi köréből áll. A helyi Fidesz
képviselői, élükön dr. Havasi Katalinnal és Benkő Zsolttal magyarázatot vártak a
helyi baloldaltól, illetve a politika teljes kivonulását indítványozták az
elsősorban helyi vállalkozások, civil szervezetek, gazdálkodók, gazdaságok
számára létrehozott Leader programból. Válaszként akkor Hernádi többek között
kifejtette: valóban szerepel a felesége, a testvére és az unokatestvére a
programban, mivel a fejlesztések megfelelő koordinálásához végzettség is kell,
valamint szürkeállomány, ami nekik rendelkezésükre áll.
A botrány azóta sem csitult: a város tegnapi
közgyűlésén újabb érdekes részletekre derült fény.
– A Leader program az Új Magyarország
Vidékfejlesztési Terv egyik fő pillére, elsősorban a vidéki gazdaság, a civil
szféra fejlődése érdekében tett intézkedések összehangolását jelenti. Lényege,
hogy a helyi civil szervezetekből, egyéni vállalkozókból, mikro- és
kisvállalkozásokból, őstermelőkből egy olyan helyi szervezet, közösség
alakuljon, amely a helyi vidékfejlesztési stratégia kidolgozásával meghatározza
a kistérség következő öt évének fejlesztési irányvonalait – foglalta össze Benkő
Zsolt. A Városüzemeltetési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elnöke
kifejtette az irányító hatóság állásfoglalása szerint a program megfelelő
működése szempontjából elsődleges fontosságú a lakosság, illetve a helyi
gazdasági élet szereplőinek teljes körű tájékoztatása minden uniós forrás,
pályázat tekintetében.
– A Leader program azért is jelentős, mert itt
elsősorban kisléptékű projektek megvalósítására lehet pályázni, azaz zömmel
olyan fejlesztések megvalósítására, amelyekre más pályázati lehetőség nem áll
rendelkezésre – folytatta Benkő Zsolt – ez pedig azért rendkívül fontos, mert
itt az egyes emberek ötletei, tervei, fejlesztési elgondolásai nyerhetnek
támogatást.
A városüzemeltetési bizottság elnökét követően
Hegedűs Zoltán kért szót. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke készült is a
napirend előtti felszólalásra, hiszen videofelvétellel érkezett az ülésre. A
felvételen egy 2006. januári közgyűlésen Havránek Ferenc Mszp listán mandátumot
szerzett képviselő és dr. Hernádi Gyula az Mszp helyi elnökének felszólalása
volt látható. A képviselők egy napirendi pont kapcsán a Hegedűs család rokoni
kapcsolatainak összefonódásáról és összeférhetetlenségéről foglaltak állást a
két évvel ezelőtti ülésen, melynek alapját az adta, hogy évekkel még azelőtt
Hegedűs Zoltánnak, édesapja települési képviselősége alatt sikerült nyílt
pályázati eljáráson egy önkormányzati társaság vezetői állását
elnyernie.
– Ajánlom mindenkinek, hogy olvassa újra Móricz
Zsigmond hogyan írja le ezeket a Rokonokban. El kell olvasni és gondolkozni
rajta, hogy pont arról van szó, hogy ne családokra épüljön a város meg az állam
vezetése, hanem az arra alkalmas szakemberekre. És, aki politikai szerepet
vállal, az vállaljon önmegtartóztatást is, amit pedig a családjával is tartasson
be – fogalmazott a felvétel tanulsága szerint a korábbi közgyűlésen Havránek
Ferenc, aki a felvétel bemutatását követően elmondta: ő maga nincs benne a
Leader programban, a nézeteit továbbra is fenntartja, azaz elítéli, ha valaki a
döntési pozíciójából adódóan saját maga vagy a családja számára pénzbeli
előnyöket szerez.
Hegedűs Zoltán felvételén a botrányba keveredett
dr. Hernádi Gyula állásfoglalása is látható volt.
– Nem a rokoni kapcsolatrendszer a jó, nem jó ám
ez a városnak. Engedjünk más fiatalembereket is érvényesülni Hegedűs úr. Ne csak
a családot támogassa! Hát aggódjon a más gyerekéért is – fogalmazott két évvel
ezelőtt dr. Hernádi Gyula.
– Mi változott meg 2006. januárja óta? Szeretném
tudni, hogy miért változtatta meg az erkölcsi, etikai normáit! Szeretném, ha
megnyugtatna minket, hogy nem az az 1, 2 milliárd forint ingatta meg, amit a
Leader csoport fog szétosztani? Vagy van az a pénz, amiért az ember feladja az
elveit, erkölcsi normáit? – tette fel kérdéseit Hegedűs Zoltán a város
közgyűlésén, igaz: az érintettnek csak a sajtón keresztül tudott üzenni, mivel
dr. Hernádi Gyula a botrány kirobbanása óta nem látogatja a város közgyűlését,
az ügyben szintén érintett Bacsa Pál pedig, a Leader program hallatán azonnal
elhagyta a termet.