Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bővítik az extrém sportpályát a Hódtóban

Bővítik hódtói extrém sportpályát, Hódmezővásárhelyen. Nemcsak hazai, hanem nemzetközi versenyeket is rendezhetnek majd.

 

A Tiszta Szívvel Egyesület 2010-ben alakítatta ki Hódmezővásárhelyen az extrém sportpályát. A gördeszkások és bmx-esek használják, a népszerűsége miatt, a város felújítja és másfélszeresére bővíti.

 

– Olyan pályára gondoltunk, ami nemcsak helyi és országos versenyeknek adhat otthont, hanem nemzetközi megmérettetéseknek is. Továbbá a szakmai stáb több sportágra szeretné kiszélesíteni a lehetőségeket: gördeszkások, kerékpárosok, görkorcsolyások és a rollerezők is igénybe vehetnék a pályát – mondta Fekete Ferenc sporttanácsnok.

 

Hamarosan elkezdődik a tereprendezés és a pályabővítés. Az eszközök beszerzése folyamatban van, ezek 2018. tavaszán kerülhetnek a helyükre. A tervek szerint a pálya speciális bevonatot kap.

 

– Fontos szerepe lehet az utánpótlás nevelésben, és a kezdők is használhatják majd – tette hozzá. A bővített extrém pályát a tervek szerint jövő tavasszal már használhatják a sportolók.

Megszakítás