Új szárnnyal bővül a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola. A fejlesztést a folyamatosan emelkedő tanulói létszám indokolta, hiszen jelenleg mintegy 1000 diák pallérozza nap mint nap tudását. Az intézmény új tantermeket, közösségi teret és tornaszobát kap. A kivitelezés 600 millió forintba kerül, amelyet a tavaly év végén érkezett 2,5 milliárd forintos kormányzati fejlesztési támogatásból finanszíroz az önkormányzat.
A rendszerváltás idején nyitotta meg kapuit a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola. A főépület 2011-ben egy új szárnnyal egészült ki, amelyet, azóta is az alsó tagozatosok birtokolnak. Az elavult részek felújítására tavaly kezdődött, 120 nyílászárót cseréltek ki és 1200 négyzetméternyi homlokzat hőszigetelését végezték el. A fejlesztések tovább folytatódnak.
Az iskola kezdetben 9 alsós, 2 ötödik és 1 hatodik osztállyal indult, akiket 22 pedagógus tanított. Az intézmény töretlen népszerűségét jól mutatja, hogy jelentősen megnőtt a tanulók száma, jelenleg 1000 diák és 100 tanár tölti itt mindennapjait.
– Új tantermek lesznek, illetve egy közösségi tér is helyet kap az új szárnyban, mert pillanatnyilag az iskola aulája kicsi. Ott tartják ugyanis a rendezvényeket, a különböző ünnepségeket, és tornaszoba is épül majd – mondta Vágó János önkormányzati képviselő.
A tervek szerint a nagyszabású beruházás még idén elkezdődik, ám a munkálatok nem zavarják majd a tanítást, mert főleg a nyári hónapokban végzik. A kivitelezés 600 millió forintba kerül. Finanszírozását az a 2,5 milliárd forintos fejlesztési támogatás teszi lehetővé, amelyet az önkormányzat tavaly kapott a kormánytól.