Helyállt az ASA-Consolis HNKC SE a női
kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében. A Győrben megrendezett fináléban a
házigazda Audi ETO nagy, míg a Békéscsaba minimális különbséggel győzte le a
vásárhelyieket.
A kupasorozat első elődöntője meglepetést
hozott, hiszen az FTC 23–22-re megverte a Békéscsabát. A folytatásban azonban
nem borult a papírforma, hiszen a Győr 40–22-es diadalt ért el a HNKC SE ellen.
A torna második napján a harmadik helyért és ezzel együtt az esetleges
nemzetközi kupaszereplésért lépett pályára az elődöntő két vesztese. A meccset
jobban kezdte a csabai alakulat, ám a nagyszerűen küzdő Vásárhely még az első
félidőben egyenlített. A 13–13-as állást követően a második játékrészben
fordított is az ASA-Consolis HNKC SE, amely a rendes játékidő végéig szinte
végig néhány góllal vezetett. A hajrában azonban egyenlített a Békéscsaba és
hiába támadhatott a vásárhelyi együttes a végén, gólt már nem sikerült
szerezni. A 27–27-es eredményt követően büntetődobások következtek, amelyet
jobban kezdett a HNKC SE. A fordulatos összecsapásból azonban a Békéscsaba
került ki győztesen, hiszen közülük csak Szekeres nem talált a hálóba, míg a
vásárhelyiek közül Varga, Wolf és Koroknai hetese is kimaradt. A Magyar Kupában
így negyedik lett az ASA-Consolis HNKC SE, ám a szabályok értelmében a
játékosok így is átvehették a bronzérmet. A döntő a Győr nyomasztó fölényét
hozta, a kisalföldiek 33–20-ra nyertek a Ferencváros ellen. Dankó Ervin
csapatára a kupameccseket követően pénteken nagyon fontos bajnoki találkozó
vár, mégpedig a közvetlen riválisnak számító Dunaújváros otthonában.