Schmitt Pál
köztársasági elnök is fogadta a Magyarországon tartózkodó fukusimai
diákokat, akik a Sándor-palota megtekintése után magyarországi
élményeikről tartottak beszámolót szerdán Budapesten.
A 14-17 éves fiatalokból álló csoportot a Hódmezővásárhely város
önkormányzata által életre hívott Kizuna projekt keretében látják
vendégül Magyarországon július 25. és augusztus 6. között.
Amikor a tragédia történt, Fukusima a szenvedés szimbólumává vált,
de lesz idő, hogy a városra, mint az újjászületés jelképére
emlékezünk majd – hangsúlyozta Schmitt Pál államfő a fukusimai
diákoknak szerdán a Sándor-palotában.
Mint mondta, korábban a japán emberek munkájáról, szolidaritásáról,
a világ iránti jó szándékáról, természet szeretetéről lehetett
olvasni, majd a földrengés és az atomreaktor-baleset került
címlapra. A világ szinte minden országában van atomerőmű, ezért
mindenkit megérintett, ami ott történt.
Emlékeztetett, hogy elsőként küldött üdvözletet a japán
miniszterelnöknek, kifejezve a magyar nép részvétét és szimpátiáját.
A japán nép ismét bizonyítja, hogy milyen erős és felül tud
emelkedni a nehézségeken – tette hozzá a köztársasági elnök,
felidézve, hogy sokat járt Japánban a Magyar Olimpiai Bizottság
elnökeként és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként.
A diákok vetített beszámolójából kiderült, hogy a magyarországi
látogatás alatt láthattak „energikus és ritmikus” magyar táncot,
kipróbálhatták ügyességüket lovasíjászkodásban és kóstolhattak
„tömény ízű” túrót, sajtot is. Bár jártak a Balatonon, a „rossz idő
miatt a strandolás elmaradt”, viszont áthajóztak Tihanyba és
megtekintették az apátságot, amelyet úgy jellemzett az egyik
kislány, hogy: „ilyenben még nem jártak sosem”. Kovácsműhelyben
patkolási eszközt gyártottak, elleshették a tésztakészítés titkait,
búvárversenyen „drukkoltak” a japán résztvevőnek, kenuztak és
gokartoztak is.
A 14 órás repülőút fárasztó volt, de „mindenki szeretettel fogadta”
őket. Amikor a repülőből lenéztek Magyarországra és látták, hogy
„minden zöld”, már „tudták, hogy jó helyre jöttek”. A csoport
délután ellátogat a Parlamentbe, a következő napokban pedig
megtekintik Budapest nevezetességeit, ellátogatnak Esztergomba és
Visegrádra is.
Az eseményen részt vett Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes
polgármestere és Ito Tecuo, Japán magyarországi nagykövete is.
Lázár János korábban elmondta: a program célja, hogy segítsen
feldolgozni a diákoknak a Japánt 2011 márciusában sújtó földrengés,
szökőár és atomerőmű-baleset emlékét, és erőt adjon nekik az
újrakezdéshez. A kizuna kifejezést a japánok az emberi
kapcsolatokra, baráti kötelékekre alkalmazzák, ezért ezt a szót
választotta szolidaritási akciójának címéül az alföldi város
önkormányzata.
(MTI)