Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Büntetőeljárás folyik a kisebbségi önkormányzat elnöke ellen

Büntetőeljárás
folyik Ajtai Éva, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke ellen. A város
az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz fordul, hogy meggyorsítsa az
eljárást.

A város polgárai felháborodtak azon, hogy
büntetőeljárásban gyanúsítottként szerepel Ajtai Éva, a Cigány Kisebbségi
Önkormányzat vezetője, mégsem mond le posztjáról. Ezt Benkő Zsolt települési
képviselő mondta el napirend előtti felszólalásában a legutóbbi közgyűlésen. A politikus hozzátette:
őt többen is megkeresték, s nemtetszésüknek adtak hangot az ügy kapcsán.

– 2008 évben közel két millió forint támogatást kapott a
várostól és ezidáig nem tudott ezzel elszámolni. Fel vannak háborodva a
Vásárhelyiek, azt gondolom joggal. Többen azt kérdezték tőlem, hogy akarja ez a személy, Ajtai Éva
elnökasszony vezetni a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot, amikor azzal a két
millió forinttal nem tud elszámolni, amivel a Hódmezővásárhelyi Romák
Egyesületét támogatta a város – mondta Benkő Zsolt települési képviselő.

Benkő szerint nemcsak a város lakói, hanem a közgyűlés is
elvárja, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak olyan vezetője legyen, aki
nem kerül semmiféle bűnvádi eljárás alá.

Ajtai Éva vezette 2008-ban a
Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületét, amely közel kétmillió forintot kapott a
város önkormányzatától, roma gyermekek balatonszárszói nyaralására. A pénzzel
azóta sem tudtak maradéktalanul elszámolni, ezért a közgyűlés döntése
értelmében Lázár János feljelentést tett, az ügyészség pedig vádemelési
javaslattal zárta le a nyomozást.

– Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Amit tényként tudok mondani, hogy innen a pénzt Ajtai
Éva felvette, nem számolt el vele és nem hozta vissza. Hogy ez bűncselekménynek minősül, illetve amennyiben igen, milyen bűncselekménynek minősül, azt bízzuk az igazságszolgáltatásra. Az azonban biztos: aki csal, lop vagy sikkaszt, annak nincs helye a közéletben – mondta Lázár
János polgármester.

Az ügyben
még az elsőfokú bírósági tárgyalás sem került kitűzésre, erre leghamarabb a
jövő évben kerülhet sor. Mivel közbizalmat érintő kérdésről van szó, a város az
Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz fordul, hogy meggyorsítsa az eljárást.

Megszakítás