Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Célegyenesben a műfüves pálya kialakítása

Mintegy 110 millió
forint értékben, az Önkormányzat finanszírozásával épül az a műfüves labdarúgó
pálya, amelynek átadására ünnepélyes keretek között, augusztus 20-án, 14.00
órakor kerül sor.

A stadionban a nyár
elején kezdték meg a korábbi salakos pálya átalakítását műfüves focipályára.
A korábbi rétegeket eltávolította a kivitelező, kavicságyat alakított ki,
megoldották a vízelvezetést, és nemrég került a területre a műfű.

Az edzések és a
mérkőzések lebonyolításában egyaránt segítséget jelent a most épülő, korszerű,
világítással ellátott pálya. A világítás négy darab 20 méter magas oszlopról
történik, aminek köszönhetően a kihasználtság nagymértékben javulhat, hiszen
este, illetve rosszabb fényviszonyok között is használhatják a sportolók. A
pálya alatt csatornarendszer húzódik, amely gondoskodik a szükséges
vízelvezetésről, tehát gyakorlatilag az év bármely időszakában használható.

A 110 millió
forintos költségbe a pálya felszerelése is bele tartozik: 2 db szabvány
labdarúgókapu, 4 db rugós szögletzászló és 2 db 8 m hosszú fedett kispad.

A pálya ünnepélyes avatása során beszédet mond Dr. Lázár
János polgármester, országgyűlési képviselő, Dr. Deutsch Tamás országgyűlési
képviselő, Albert Flórián aranylabdás focista, illetve Benkő László, a Magyar
Labdarúgó Szövetség volt elnöke, a megnyitó után pedig
Hódmezővásárhely-Ferencváros NB I-es u15-ös bajnoki mérkőzésre kerül sor, amit
a Hódmezővásárhelyi Öreg Fiúk és a Budapest Honvéd Öreg Fiúk csapatainak
gálamérkőzése követ. Pályára lép a Honvéd részéről többek között Détári Lajos,
Kovács Kálmán, Csábi József, Szurgent Lajos, Plókai Mihály, Hamar István, míg a
hazaiakat egyebek mellet Bálint László, Rostás Károly, Szenti Zoltán és Varga
István képviseli.

Megszakítás