Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Célegyenesben a panelprogram

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város ma rendkívüli közgyűlésen
tárgyalt az iparosított technológiával épült lakóépületek
energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának támogatásáról.


A város szempontjából kiemelt fontosságú beruházás a 42 társasház
támogatása. Az önkormányzatnak nem csak  az a feladata, hogy látványos
beruházásokat valósítson meg, szökőkutakat vagy díszkutakat építsen,
hanem az emberek életét közvetlenül segítő, javító fejlesztéseket,
beruházásokat kell támogatnia – fogalmazott dr. Lázár János
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere a mai rendkívüli
közgyűlésen.

A
közel kétmilliárd forintos beruházás egyharmadát az állam állja,
egyharmad részt finanszíroz az önkormányzat, a maradék összeget pedig a
társasház fizeti. Ahol a társasház lakói nem tudják előteremteni az
önerőt, ott az önkormányzat kedvező konstrukciójú, visszatérítendő
hitellel segíti az embereket.

Dr.
Kovács Pál, városstratégiai főtanácsos felhívta a figyelmet arra, hogy
mintegy 2800 lakásban tervezik a fűtés korszerűsítését mérőórák és
újabb fűtőtestek felszerelésével, aminek köszönhetően legalább 20
százalékkal csökken az érintett lakások fűtésre fordított kiadása.

Nagy
Ernő, az önkormányzat lakásügyi tanácsnoka örül, hogy ilyen nagy
népszerűségnek örvend a panelprogram. – Mikor belekezdtünk a pályázat
előkészítésébe arra gondoltunk, ha 10-15 társasház részt vesz a
programban, akkor már komoly sikert könyvelhetünk el. A végeredmény
minden előzetes elképzelésünket felülmúlta – fogalmazott a főtanácsos
.

Megszakítás