Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Célpontban az Emlékpont

Hazánk NATO csatlakozásának tizedik, a
szervezet megalakulásának 60. évfordulóján tudományos konferenciával és nyílt
laktanyai nappal várta az érdeklődőket az Emlékpont.

A konferencián az érdeklődők átfogó képet
kaphattak a hat évtizedes szövetség munkájáról a kezdetektől egészen napjainkig,
valamint megismerhették a Magyar Honvédség jelenlegi feladatait, a katonáink
előtt álló kihívásokat. A neves történészek mellett biztonságpolitikai szakértők
és a NATO csatlakozásban aktívan részt vevő, magasrangú katonatisztek is
tartottak előadásokat. Az Emlékpont előtt honvédségi szállítójárművek,
kvízjátékok, kézműves foglalkozások és a toborzó iroda munkatársai várták a
fiatalokat.

Dr. Kószó Péter alpolgármester – aki az Antall-kormány
idején a parlament honvédelmi bizottságának tagja volt – megnyitóbeszédében
hangsúlyozta: bár már nincs hidegháború, a hatvanéves katonai szövetség előtt ma
is komoly kihívások állnak. Kun Miklós történész, a Kremlinológiai Intézet
vezetője a hidegháború kezdeti éveit vázolta fel és kijelentette, hogy a NATO
létrejöttét már a második világégés alatt életre hívott kényszerszövetség –
melyet Roosevelt, Sztálin és Churchill a náci Németország legyőzésére hozott
létre – is előrevetítette. Borhi László történész az 1945 és ’89 közötti
amerikai – kelet-európai külpolitikát ismertette legújabb, washingtoni kutatásai
alapján. A történész szerint az Egyesült Államok kisebb kitérőkkel egészen a
rendszerváltozásig ahhoz tartotta magát, hogy ez a terület a szovjet érdekszféra
része, az atomfenyegetettség miatt pedig az USA térségünkben mindig a
stabilitást tartotta a legfontosabbnak. Szemerkényi Réka külpolitikai szakértő a
hidegháborút követő, megváltozott világpolitikai helyzetről beszélt. Kiemelte:
jelenleg a terrorizmuson kívül hatalmas kihívást jelent a NATO-nak, hogyan
kezelje az energiafenyegetettséget. Hauztinger Gyula ezredes előadásába
személyes élményeit is beleszőtte, hiszen 1999-ben Norfolkban, az Egyesült
Államokban vezette a magyar delegációt. Végül Endresz Ernő, a vezérkari főnök
tanácsadója a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét és célkitűzéseit
ismertette.

A laktanyai nyílt napon meglepően sok fiatal
érdeklődött a katonai pálya iránt, amelyben nem kis szerepe volt a kiállított és
kézbe vehető fegyvereknek is. Természetesen a járművek is nagy sikert arattak
legfőképp a gyermekek körében, akik valamennyi szállítójárműbe beleültek és
kipróbálták. A Honvéd Kulturális Kht és az Emlékpont munkatársai NATO-s
kirakókkal, repülőgép hajtogatással és ismeretterjesztő feladatokkal ragadták
meg az óvodások és az iskolások figyelmét.

Megszakítás