Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Cigány György 80 nyár című kötetét mutatták be a könyvtárban

Cigány György és felesége, Simon Erika a városi könyvtárban jártak, hogy a tavaly megjelent 80 nyár című kötetet bemutassák a vásárhelyi közönségnek. A Ki nyer ma? című nagy sikerű rádiós vetélkedő műsorvezetője ezzel a könyvével tekintett vissza életére és pályájára.

Cigány György tavaly ünnepelte 80. születésnapját és ebből az alkalomból született meg a 80 nyár című kötete is, amely életének boldog, illetve tragikus pillanatait, valamint pályának legfontosabb mérföldköveit rögzíti. A szerző még tele van tervekkel és munkával, ezért ezt a könyvét nem összegzésnek, csupán egyfajta visszatekintésnek szánta.

– Versek, rövid prózák és olyan levelek is kerültek bele, melyekből ízelítőül kinyomtatott kéziratokat tettünk, például Weörös Sándortól, Pilinszky Jánostól, Cs. Szabó Lászlótól, Ottlik Gézától és másoktól, akikkel televíziós és rádiós koromban sokszor találkoztam és készítettem velük különböző portréműsorokat, interjúkat. Ez egy vegyes visszapillantó kötet lett – mondta Cigány György.

Cigány György 1956-ban zongoraművészként végzett, de aztán a költészet és a rádió elcsábította eredeti végzettségétől. Az ő nevéhez fűződik a Ki nyer ma? – játék és muzsika 10 percben című vetélkedő is, amely 42 éven keresztül a Magyar Rádió egyik legnépszerűbb műsora volt. Idő közben Cigány Györgynek 25 könyve is megjelent. Szó-zene-kép címmel második feleségével közös dvd-t is készített, mert ebben tudta kedvenc műfajait ötvözni.

– Egy vers nehezen fordítható le, hiszen ezért van versben megírva, mert csak így fejezi ki azokat a tartalmakat, amelyeket az ember szeretne elmondani, tehát egy kicsit a költészet is olyan, mint a zene – mondta Cigány György.

A vásárhelyi könyvbemutatóan dr. Kószó Péter is részt vett, az alpolgármester ugyanis Cigány Györggyel évek óta baráti viszonyt ápol.  Ismeretségük 2004. december 5. után indult, amikor mindketten a Magyar Együvé Tartozás Alapítványának lettek a tagjai.

Megszakítás