Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Cigit loptak a foci VB után

Foci VB-t néztek a tévében, majd betörtek egy
élelmiszerboltba Öreg-Kishomokon. Menekülés közben azonban elszórták a lopott
cigit. Rendőrkézen a két 16 éves fiú.

Szombaton hajnalban érkezett bejelentés a Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy ismeretlenek betörtek egy élelmiszerboltba
Hódmezővásárhely Öreg-Kishomokon. A tettesek lefeszítették az ajtón lévő rácsot,
majd betörték az ablakot. Az üzletből több mint félszáz doboz cigit vittek
el.

A helyszíni szemle során a rendőrök látókörébe került egy 16
éves fiatalember, akinél házkutatást is tartottak. Ennek során sikerült
tisztázni, hogy a társa egy szintén 16 éves helybeli fiú volt. Az ügy
érdekessége, hogy a lopott cigiből már csak négy dobozt tudtak lefoglalni a
vásárhelyi nyomozók, mivel a fiatalok menekülés közben a többit elszórták. A két
fiatal ellen lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányságon.

Megszakítás