Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Címert kapott a zászlóért Hegedűs Zoltán

A napokban a tarjáni és a kertvárosi lakók is hozzájutnak a nemzeti színű lobogóhoz. Hegedűs Zoltán körzetében több mint 80–an éltek a város által felajánlott lehetőséggel, és kérelmeztek magyar zászlót. A települési képviselőnek az igénylések nagy részét már sikerült is teljesítenie.

A Nagy András János utcán a napokban azokat az ingatlantulajdonosokat kereste és keresi fel Hegedűs Zoltán, akik az önkormányzattól ingyenes, nemzeti lobogót igényeltek. A települési képviselő Héjja Antalhoz is ellátogatott. A sokak által fafaragóként ismert nyugdíjas férfitől nem idegen a nemzeti érzés, hiszen háza teraszán egy olyan szobor is található, amely Szent Istvánnak állít emléket. Családi hagyományként a nemzeti lobogó tiszteletét és szeretetét is hozta magával.

– 42 éve lakunk itt, akkor a nejem intézte a lobogót, amit el is helyeztünk az erkély sarkán. Nem azért kellett most másik, mert nem volt, hanem a zászlónk velünk együtt megöregedett. Azt szeretném, ha ezt az új zászlót is még vagy 20 évig ki tudnánk rakni – mondta Héjja Antal.

Hegedűs Zoltán eddig ahová elvitte a lobogót, azt tapasztalta, hogy az emberek nagyon örültek neki. Az önkormányzatnak ezzel a kezdeményezésével az volt a célja, hogy azt a nemzeti öntudatot, amely még a korábbi generációk számára is teljesen természetes volt, most újra felszínre hozza.

– Azt várom az új nemzeti oktatási törvénytől, hogy ezt a nemzettudatot bele fogja majd nevelni a fiatalokba, és sokkal büszkébbek lesznek arra, hogy magyarok vagyunk. Megvan az okunk arra, hogy büszkék legyünk, hiszen itt Európa szívében 1000 évig fenn tudtuk tartani magunkat, és nagyon szép eredményeket értünk el, például a sport, vagy a tudományok terén. Ha ezt a zászlót kitűzzük, azt jelképezi, hogy magyarok vagyunk – mondta Hegedűs Zoltán, települési képviselő.

Héjja Antal a város ajándékát azzal viszonozta, hogy egy általa készített címerrel kedveskedett a települési képviselőnek.

Megszakítás