Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Civilek helyett az egyház kapta az épületet

kozgy

Tíz egyetértő szavazattal úgy döntött rendkívüli ülésén a közgyűlés: a Petőfi u. 6. szám alatti ingatlant használatba adják a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola részére.

A voksolásig vezető út azonban nem volt vitától mentes.

Az előterjesztés szerint több teremre van szüksége az intézménynek. Az Ótemplomi Református Egyházközség részéről Grezsa Ferenc presbiter úgy fogalmazott: az oktatás stratégiai kérdés, évtizedekben kell gondolkodni, lehet, hogy most csak egy pluszteremre lenne szükségük, de mi lesz, ha az évek múltával egyre többre. – Ez nem az egyházközség belső ügye, a város valamennyi polgára beírathatja a gyermekét az iskolába. Oktatási intézményt pedig csak arra alkalmas épületbe lehet telepíteni, civil szervezeteket viszont akárhová – szögezte le. Ezt részben Márki-Zay Péter polgármester, részben Nagy Ernő baloldali képviselő korábbi szavaira utalva mondta. A városatya ugyanis például arról beszélt: ő nem támogatja a kérést, okos kompromisszumot kellene kötni, ne adják át az egész épületet, csak a szükséges részt. A polgármester pedig a város polgárait, a civil szervezeteket látná szívesen az épületben.

– Bár lehetnénk optimistábbak a gyermeklétszám tekintetében és bár hihetnénk abban, emelkedik majd az iskolákba iratkozók száma, a számok nem ezt mutatják – magyarázta a város vezetője. Még az ülés elején arról tett említést, az eredeti tervek szerint civil szervezetek, retrójáték- és vadászkiállítást, a vasútmodell-terepasztal, olvasókör, játszóház, természettudományos kiállítás kapna helyet a Petőfi utcában. Az iskolát bejárták az intézményvezetővel, akkor szó sem volt a teljes épületről, emlékezett vissza. A Fidesz frakcióvezetője, Hegedűs Zoltán erre úgy reagált: szerinte a polgármester a saját édesapjának akarja adni az ingatlant, hogy ott egy Csodák palotája létesüljön. A másfél órás, érzelmektől sem mentes polémia során a frakcióvezető és párttársa, Cseri Tamás is hazugsággal vádolta a város vezetőjét. A polgármester elmondta, szeretne olyan közgyűléssel dolgozni, amellyel nem kell méltatlan vitákat folytatni. – Ez akár önök is lehetnének – fűzte hozzá. Arra is kitért, az, hogy Vásárhelyen legyen a tudományt a gyerekeknek érdekes módon bemutató Csodák palotája, már 2009-ben megfogalmazódott benne. Kis Andrea alpolgármester azt furcsállotta: a korábbi években is komoly teremhiánnyal küzdött a Szőnyi, osztályt is kellett összevonni, de nem emlékszik arra, hogy eddig ugyanilyen fontos lett volna a dolgok rendbe tétele.

A vitát a kormánypárti Kovács László próbálta visszaterelni a mederbe. A szavazás során a többség – Márki-Zay Péter, Nagy Ernő, Molnár Lászlóné és Kis Andrea kivételével – rábólintott a teljes ingatlan átadására.

Megszakítás