Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Crash5 koncert augusztus 18-án 19:30-tól a kisszínpadon

Már gőzerővel készülnek a csütörtöki koncertre!

A hódmezővásárhelyi Crash 5 zenekar egyfajta „supergroup”, hiszen a tagok korábban olyan legendás csapatokban játszottak, mint az Interrock, a Traubi Rock Band, a Pop Filter vagy épp a Végletek.

A Crash 5 repertoárjában a Hard Rock aranykorát megelevenítő klasszikusok mellett a 80-as, 90-es évek, illetve napjaink pop slágerei kapnak helyet, így garantálva a páratlan bulihangulatot, korosztálytól függetlenül. A tagok felkészültsége, elszántsága és az élő zene iránti elkötelezettsége, kitörő lelkesedéssel és jókedvvel párosul, próbákon és koncerteken egyaránt.

Rock klasszikusok és pop slágerek rockosított formában. Elképesztő torkú énekes, virtuózok a hangszerek mögött:

Ének-Hecskó Viki

Gitár-Karsai Jani

Gitár-Fischer Sanyi

Bassz-Török László

Dob-Lázár Sándor

Örömzene – profi módon!