Az Önkéntesség Európai Éve 2011 keretében corvinos diákok farsangi műsorral
kedveskedtek a Csodaházban. Az alábbiakban egy Corvinos diák, Búzás Ádám gondolatait olvashatják.
Sokan úgy élik meg a
mindennapjaikat, mintha természetes lenne, amit átélnek. Mintha nekik ez járna.
Én is ebben a hitben éltem, de miután látogatást tettünk a hódmezővásárhelyi
Csodaház Foglalkoztató Napköziben, alapjaiban rendült meg ez a vélekedésem.
A Corvin Mátyás Tagintézmény
diákja vagyok, és többedmagammal jártunk a középsúlyos, halmozottan sérült fiataloknál
egy farsangi ünnepségen. Felkészítő tanárunk Rákosné Horváth Erzsébet tanárnő
figyelmeztetett bennünket, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Személy szerint én
ezt nem tudtam komolyan venni. Próbák sorozata előzte meg a fellépést. A
központban a zene állt, hisz a zene gyógyír mindenki számára. Ahogy beléptünk
az épületbe, egy teljesen otthonos környezetet tapasztaltunk. Megkértek
bennünket, hogy mossunk kezet, és a cipőnkre húzzunk védőfóliát, a fertőzések
elkerülése végett, hisz az itteni gyerkőcök immunrendszere lényegesen gyengébb,
mint az egészséges embereké. Bevonultunk hát az épület központi helyiségébe,
Gergő erősítőjét és gitárját felkészítettük a fellépésre. Én a kis fellépő
cd-met behelyeztem a lejátszóba, és vártuk, hogy érkezzen a közönség. Először
egy autista lány jelent meg a szemünk előtt. Ahogy körbenéztem, hirtelen
mindenki arcán ugyanaz jelent meg. A megdöbbenés. Néhányukon látszott, hogy a
könnyeikkel küszködnek. Én sem jutottam szóhoz. Ő valóban így él. Kezei
görcsben álltak, egyik lábát csak húzta maga után. Mégis látszott: érdeklődéssel
figyel minket. Meghűlt bennünk a vér. Majd szépen hozták a többi ott tanulót
is. Sokakat tolókocsiban, illetve speciális székekben ülve gurították az első
sorba. A fiatalabbakon még alig látszott a betegség. A lelki erőnk összes
tartalékára szükség volt, mikor elkezdtük az előadást. És itt következett a
második meglepetés. Élvezték. Tudták, miről van szó, és látszott az arcukon,
hogy tökéletesen boldogok. Bár volt olyan, aki meg sem bírt mozdulni, mégis a
Micimackó című szám hallatán az egész csoporttal együtt nevetett és örült.
Sokkal odaadóbbak ezek a gyerekek, mint az egészségesebbek. Nekik sokkal több
szeretetre és ápolásra van szükségük, és az ebben a legszebb, hogy cserébe
olyan szintű szeretetet és lelki erőt kapunk, amiről még álmaimban sem hittem
volna, hogy létezik.
Végül vendéglátóink fánkkal és
üdítővel kedveskedtek nekünk, válaszoltak a kérdéseinkre, majd búcsút vettünk
és elindultunk.
Egyszerűen elképesztő teremtés az
ember. Csak egy élmény kell ahhoz, hogy az egész világot átértékeljük
magunkban. Ezek a gyerekek boldogok így. Egy részük talán még tudja is, hogy
nem olyan, mint az átlag, mégis boldogul és elfogadja a sorsát. Egy dolgot nem
szabad elfelejteni, amikor egy ilyen személy kerül velünk szembe. Ő is ember.
És nem szabad vele máshogy bánni. Érző lélek, akiből hatalmas szeretet árad.
Fejet hajtok azok előtt, akik nap mint nap gondjukat viselik a halmozottan
sérült fiataloknál. Köszönjük szépen a lehetőséget és ezt az életre szóló
élményt!
Buzás Ádám
HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény