Csaknem hatszáz alkotás érkezett az október első vasárnapján nyíló 55.
Vásárhelyi Őszi Tárlatra; a festmények, grafikák, szobrok közül mintegy 200
művet választ ki a zsűri, melyeket az Alföldi Galériában állítanak majd ki.
A Vásárhelyi Őszi Tárlatot az országban egyedülálló módon több mint ötven éve
minden esztendőben megrendezik, sehol máshol nincs arra példa, hogy 1954 óta
folyamatosan meg tudják szervezni a
kortárs alkotók seregszemléjét –
hangsúlyozta a Nagy Imre a Tornyai János Múzeum vezetője a zsűrizés szünetében
tartott sajtótájékoztatón.
A kilenctagú zsűrinek 235 alkotó 319
festményből, 119 grafikából, 131 szoborból és kisplasztikából, valamint hat
műfajilag nem azonosítható „egyébből” kell kiválasztaniuk azt a mintegy
kétszázat, melyeket az október 5-én nyíló kiállításon a nagyközönség is
megismerhet. A művészettörténészek, művészeti szakértők és képzőművészek ezt
követően döntik el, hogy a kiállító alkotók közül kik kapnak elismerést, és ki
veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai Emlékplakettet – tette hozzá az
igazgató.
Pogány Gábor művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta: a
művet beadók között örvendetesen gyarapodott a fiatal alkotók száma, s ez
előnyére szolgál a kiállítás színvonalának.
A műveken megjelennek a
konstruktív törekvések, az elvontabb ábrázolások, s a Vásárhelyre évtizedekig
oly jellemző realizmus is átalakult, szemléletmódja megváltozott, modernebbé
vált – fogalmazott a művészettörténész.
(MTI)