Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Családi nap volt a Tiszti Klubban

A katonacsaládokat
várták a hét végén a Tiszti Klubban. A Honvéd Szakszervezet által szervezett családi
napon többek között hagyományőrző egyesületek bemutatója, tombola és karaoke
party várta az érdeklődőket.

A
Honvéd szakszervezet idén is megrendezte a már hagyományosnak számító családi
napját. A hétvégén közel 200 érdeklődő vett részt a programokon. A délelőtt
folyamán hagyományőrző egyesületek reneszánsz és árpád kori fegyvereket és
harcmodorokat mutattak be. Egy közös ebéd után karaoke partynak és a
tombolajátéknak köszönhetően jó hangulatban telt a délután is.


A Honvéd Szakszervezet rendezésében valósult meg az idei családi nap.
Szervezetünk célja az érdekvédelem és az érdekképviselet mellett, hogy tagjaink
számára különböző kikapcsolódási lehetőségeket nyújtsunk, programokat
rendezzünk – mondta el Bátor Ferenc, a Honvéd Szakszervezet elnökségi tagja.

Az
immár négy éve megrendezésre kerülő családi napot több hetes szervezés előzte
meg, hiszen a gyerekekre is gondolva, meghívást kapott a Dunántúlon élő
Galambos Ferenc világbajnok bűvész is. 
Amíg a bemutató után a kicsiket lufihajtogatás és ügyességi játékok
várták, a szülők a „nosztalgia moziban” az István a király című rockoperát
tekinthették meg.

Megszakítás