Harmadik alkalommal rendezett
élménypedagógián alapuló tábort a Hód-Mezői Tinivilág Alapítvány. A költségeket
az iskolai egészségfejlesztési, drog-prevenciós pályázatból fedezték.
Május 8-9-én 27 általános és középiskolás
tanuló táborozott a mártélyi Erdei Iskolában élménypedagógiai, drámapedagógiai
módszerekkel összeállított csapatépítő tréningen.
A tréning célja, hogy a gyerekek
megtanuljanak figyelni egymásra, a csapattagok felelősséget érezzenek egymás
iránt. A programok önismereti, konfliktuskezelő, agressziókezelő módszereket is
tartalmaznak, és a káros szenvedélyek mellőzésére alternatív megoldásokat
kínálnak.
A tábor érdekessége volt, hogy
általános és középiskolás tanulók együtt vettek részt a csoportban, egymást segítve oldották meg a feladatokat. Két
rendőr szakember segítségével kötéltechnikás játékokat, erőt és idegrendszert
próbáló feladatokat oldottak meg a diákok. Többek között 8 méter magas kötéllétrán
kellett felkapaszkodni párosával, egymást segítve a feljutásban, ill. fák
között kifeszített hevederhídon kellett az egész csapatot átsegíteni. A diákok
élményekkel és ismeretekkel gazdagodva fejezték be a képzést, és többen
kérdezték, hogy mikor jöhetünk legközelebb.
A gyerekeket 10 szakember segítette,
akik a kortárssegítő képzésben is tevékenykednek:
Dr. Szilágyi Mária ifjúsági
orvos, Dr. Borda Stefánia iskolaorvos, Mizsák Ildikó, Nagyné Lekrinszki Dóra, Oláhné
Kincses Ildikó, Ősziné Kiss Katalin Patócs
Judit, Rubiné Gregus Anikó iskolavédőnők, Antal Magdolna egészségfejlesztő és Hrutka
Ildikó egészségtantanár.