Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Trianon kiállítást hoz Vásárhelyre a Nemzeti Múzeum

lol

 Jövő év áprilisában érkezik Hódmezővásárhelyre a Magyar Nemzeti Múzeum Trianonnal kapcsolatos kiállítása, amelynek a tervek szerint tíz napon keresztül a Kossuth tér ad helyet. Hasonló koncepcióban valósulna meg, mint a 2017-ben városunkba is ellátogató I. Világháborús nagysikerű vándorkiállítás.


lol

A 2020-ra tervezett tárlat részleteiről a Nemzeti Múzeum két munkatársa: Dr. Császtvay Tünde projektvezető, a kiállítás szakmai vezetője és Richweisz Rita stratégiai vezető tárgyalt dr. Márki-Zay Péter polgármesterrel. A beszélgetés során egy érdekességre is fény derült, mégpedig arra, hogy a susáni városrész patinás Császtvay kútja Dr. Császtvay Tünde dédnagyapja emlékét őrzi.

 

Az 1890-es években a vendéglős Császtvay István és társai egy új kút fúrására kértek engedélyt a várostól. A kutat közadakozásból meg is valósították. Ennek az összefogásnak az emlékét hirdeti az a márványtábla is, amelyet a közkifolyó medencéjének közepén a kalászi mészkőből készült oszlopra helyeztek el. A 20-as években a kutat újra fúrták, majd az 50-es években a forgalom akadályozására hivatkozva elbontották. Helyreállítására 1988-ig kellett várni, amikor a Városvédő és Szépítő Egyesület, valamint a Csongrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat helyreállította. 


(a kút fotója: google maps)

Megszakítás