Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Cseh László adta át a jó tanuló, jól sportoló vásárhelyi diákoknak járó elismeréseket

Almási István polgármester és Fekete Ferenc sporttanácsnok mellett Cseh László, Európa- és világbajnok, olimpiai ezüstérmes úszó adta át pénteken az előző évben kiemelkedő sportolói és tanulmányi teljesítményeket elérő vásárhelyi diákoknak járó városi elismeréseket. A Városi Sportnapon a különböző korosztályba tartozó diákok mellett a senior sportolók, a felkészítő tanárok, edzők és sportvezetők munkáját is díjazták, valamint két sportoló pályafutásának elismeréseként nevük felkerült az Akikre büszkék vagyunk című táblára.

A sportolói mentalitás lényege tükröződik Horatius szavaiban, amikor azt mondja: „A körülményeket igyekszem magamnak alávetni, nem pedig magamat a körülményeknek” – kezdte beszédét Almási István. – Aki valaha sportolt, tudja, hogy a felkészülés a körülmények fölötti uralom elsajátításának időszaka. A siker érdekében meg kell tanulnunk a külső hatásoktól függetlenül a legjobb teljesítmény elérésére, legyen szó lámpalázról, az ellenfélről vagy pedig a bíráskodásról. Ha sikerül a körülményeken felülkerekedni, akkor lehetséges elérni a győzelem kapujába. Bár a modern világ követelményei egyre inkább azt hitetik el velünk, hogy csak a győzelem a fontos, egyáltalán nem mindegy, hogy alázattal, tisztességes küzdelemben vívjuk-e ki a sikert. Talán nem véletlenül áll évezredek óta az „ép testben ép lélek” mondás alapigazsága. A sportnak jellemformáló ereje is van, ezt jelzi, hogy a „Jó tanuló, jó sportoló” díjak együtt ismerik el a szellemi és a testi teljesítményt – mondta el a polgármester.

– A tanulás nagyon fontos a sport mellett – hívta fel a figyelmet beszédében Cseh László – hiszen a sportolói karrier nem tarthat örökké, s a tanulás tud az életben biztos alapokat teremteni a sport utáni élethez.

A beszédeket követően a díjak átadására került sor.

2012. évi Jó sportoló – Jó tanulója alsó tagozatos leány kategóriában

Sz.

Név

Intézmény

Átlag

Sporteredmény

1

Rakitta Milla

Hód-Fitness SE/Madách

5

OB 1. egyéni, EB 1. csapat, 2. egyéni

2

Erdei Harmat

ITF/Liszt

5

OB 2. hely

3

Gajda Dalma

Hódúszó SE/Németh

5

országos versenyek győztese, dobogósa, ranglista helyezett

4

Kisházi Emma

Hód-Mentor SE/Németh

5

országos, regionális, nk-i 1-3. helyezések

5

Kovács Gréta

HLKC/Kertvárosi

5

kézilabda gyermekbajn. Megyei 2. hely, OrosCup nk-i kézilabda torna 1. hely

6

Vörös Adél

Hód-Triatlon SE/Kertvárosi

5

megyei diákol. 2., megyei duatlon bajn. 3. hely


 2012. évi Jó sportoló – Jó tanulója Alsó Tagozatos Fiú kategóriában

Sz.

Név

Intézmény

Átlag

Sporteredmény

1

Oláh Norbert

Hódúszó SE/Németh

5

aranyjelvényes úszó, országos versenyek győztese, országos ranglistán 10 számban ranglistavezető

2

Berei Béla

Máté Taekwon-do/Kertvárosi

5

Orsz. diákol. 1. hely, formagyakorlat OB 1. hely, nk-i Halleluja Kupaverseny 1. hely, világkupa 1. hely

3

Gálfi Botond

Németh/

5

Taekwon-do OB 1.,2.,3. helyezések

4

Kisházi Gábor

Hód-Mentor SE/Németh

5

országos, regionális, nk-i 1-3. helyezések

5

Mihály Marcell

Hwarang-do SE/Varga

5

OB 1., 2. ,3. hely

6

Sipos Gábor

HFC/Kertvárosi

5

Az NB I-es U15-ös csapat meghatározó tudású játékosa, orsz. Diákol. 1. hely

7

Tóth Balázs

Hód-Triatlon SE/Kertvárosi

4,2

triatlon OB 2. hely, megyei duatlon verseny 1. hely

 

2012. évi Jó sportoló – Jó tanulója Felső Tagozatos Leány kategóriában

Sz.

Név

Intézmény

Átlag

Sporteredmény

1

Szőke Elizabet

Németh

5

Európa bajnok, magyar bajnok íjász, minden versenyét megnyerte 2012-ben

2

Késmárki Vanessza

Promenád TSE/Németh

5

országos versenyek győztese és dobogósa

3

László Alexa

Máté Taekwondo/Németh

5

OB 1. hely, Nk-i versenyek 1. hely

4

Pósa Szonja

Csomorkány SE/Liszt

5

válogatott kerettag, orsz. Diákol. Egyéni, csapat 1. hely, orsz. Ranglista 2. hely

5

Szentkereszty Cecília

Hódúszó SE/Bethlen

5

orsz. Hosszútávúszó bajn. 1. hely, orsz. Ranglista 2. hely, orsz. Búvárúszó diákol. 3. hely

6

Szűcs Noémi

Hódiák SE/Bethlen

5

U16-os válogatott, 3x magyar bajnok (7 próba, 100 m gát, 300 m gátfutás), Heraklesz Program tagja

 

2012. évi Jó sportoló – Jó tanulója Felső Tagozatos Fiú kategóriában

Sz.

Név

Intézmény

Átlag

Sporteredmény

1

Szunyi Ákos

Hódúszó SE/Behlen

4,8

hosszútávúszó OB 1. hely, nk-i és országos versenyek dobogósa

2

Czirok Krisztofer

Varga/Máté Taekwondo

5

taekwondo OB, diákol. 1. hely, számos hazai és nk-i 1. hely

3

Czuczi Patrik

Promenád TSE/Németh

4,5

országos versenyek győztese és dobogósa

4

Makó András

Csomorkány SE/Németh

5

válogatott kerettag, ranglista 5. hely, orsz. Vidékbajnokság egyéni 2., csapat 1. hely, gyermek tőr csapat tagjaként OB 2. hely

5

Rébék Richárd

HFC/Bethlen

5

NB I-ben szereplő csapata meghatározó tudású játékosa, korosztálya egyik legnagyobb tehetsége

6

Török Marcell

ITF/Liszt

5

országos diákolimpia 1., 2. hely

 

2012. évi Jó sportoló – Jó tanulója Középiskolás Leány kategóriában

Sz.

Név

Intézmény

Átlag

Sporteredmény

1

Kovács Leila

Hódiák SE/Krúdy

4,1

U20-as válogatott, diákolimpiai bajnok (gerelyhajítás), Ifi OB 2. és 4. hely, Heraklesz Program tagja

2

Kerecsen Kincső

Hódúszó SE/Eötvös

3,8

orsz. Búvárúszó diákol. 2., búvárúszó OB 4., 5. hely

3

Molnár Krisztina

Tájékozódási Futó Club/Bethlen

4,2

országos versenyek döntőse, aranyjelvényes versenyző

4

Mucsi Dalma

Sportlovasok Egyesülete/ Németh

4

díjlovaglásban országos utánpótlás bajnokságon bronzérmes

5

Nagy Viktória

Hód-Fitness SE/Németh

4,2

egyéni EB és OB 1. hely

6

Sajtos Dzsennifer

HLKC/Németh

4,6

a felnőtt NB II-es csapat meghatározó tagja, regionális serdülő válogatott

 

2012. évi Jó sportoló – Jó tanulója a felsőoktatásban tanuló leány kategóriában

Sz.

Név

Intézmény

Átlag

Sporteredmény

1

Kecskeméti Imola

Boksz Klub/SZTE

3

Ifjúsági OB 3. hely

 

2012. évi Jó sportoló – Jó tanulója a felsőoktatásban tanuló fiú kategóriában

Sz.

Név

Intézmény

Átlag

Sporteredmény

1

Zsarkó Dániel Péter

ITF/SZTE

4,5

Kick-boksz világkupa 1., kick-boksz OB 1., nk-i versenyek 1. helyezettje

2

Sápi Ferenc

Csomorkány SE/Zsigmond Király Főiskola

4,1

felnőtt országos vidékbajn. Egyéni 3., csapat 1. hely, B kat. OB 1. hely

3

Vígh Csanád

HVSC/SZTE

3,8

a felnőtt csapat meghatározó játékosa

 

2012. évi Utánpótláskorú Leány sportolója

Sz.

Név

Egyesület

Sporteredmény

1

Illés Liliána

Hwarang-do SE

OB 1., 2. hely, orsz. Diákol. 2., A kat. Versenyző

2

Krucsai Zsanett

Hódiák SE

U18-as válogatott, Ifi OB 2. hely 100 m gátfutásban és távolugrásban, országos diákolimpia 3. hely, Heralkesz Program tagja

3

Tóth Jennifer

Hód-Fitness

egyéni OB 1. és EB 2., csapat EB 1.

 

2012. évi Utánpótláskorú Fiú sportolója

Sz.

Név

Egyesület

Sporteredmény

1

Sipos Zoltán

HFC/Hódúszó SE

korosztálya legtehetségesebb játékosa labdarúgásban, NB I U13-as csapat tagja, úszásban orsz. Diákol. 1. hely, labdarúgásban orsz. Diákol. 1. hely

2

Forrai Viktor

Hwarang-do SE

OB 1., orsz. Diákol. 1., minden versenyt megnyert, ahol elindult 2012-ben

3

Losonczi Gábor

Hódiák SE

U18-as és U20-as válogatott, Ifi OB 1. hely távolugrásban, orsz. Diákol. 1. és 3. hely, Heralkesz Program tagja


2012. évi legjobb női sportolója

Sz.

Név

Egyesület

Sporteredmény

1

Bartos Blanka

Hód-Fitness SE

egyéni EB 1. hely

2

Iványi Anna

Hódiák SE

orsz diákol. 2. hely, gerelyhajító OB 1. hely

3

Kis-Gerőcz Noémi

HSÚVC

OB 1., 2. és 3. helyezések


2012. évi legjobb férfi sportolója

Sz.

Név

Egyesület

Sporteredmény

1

Szabó Tamás

Hódúszó SE

városunk első férfi úszója, aki felnőtt Európa Bajnokságon indulhatott, EB 31. hely városi csúccsal, felnőtt OB 4., 9. hely, rövidpályás OB 3. hely, számos országos és nk-i verseny győztese, dobogósa, testnevelőtanár

2

Csányi Róbert

Hód-Triatlon SE

tereptriatlon OB 1. hely, terepduatlon OB 2. hely, számos verseny győztese, dobogósa

3

Máté Zsolt

Máté Taekwondo

Világbajnokság 1. hely, Magyar Bajnokság 1. hely

 

2012. évi legjobb női szenior sportolója

Sz.

Név

Egyesület

Sporteredmény

1

Rostás Irén

Tájékozódási Futó Club

OB 2., 4. és 5. hely

2

Juhászné Bálint Ildikó

Tájékozódási Futó Club

országos versenyek 2. és 3. helyezettje

3

Tisza Andrásné

Hwarang-do SE

OB 3. hely

 

2012. évi legjobb férfi szenior sportolója

Sz.

Név

Egyesület

Sporteredmény

1

Kálmán Tamás

Boksz Klub

Magyar Bajnok, válogatott kerettag

2

Juhász Gábor

Tájékozódási Futó Club

Megszakítás