Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Csendben találkoznak Istennel

Lelkigyakorlatokat tartanak a fiataloknak a Domonkos
Rendi Nővérek a Károlyi Házban. Az elmélyülés és a lelki nyugalom érdekében
számukra szinte egész nap teljes csöndet biztosítanak.

A rohanó világgal szemben a csend és a nyugalom várja a Károlyi Házban a
lelki gyakorlatokon a fiatalokat.

– A lelkigyakorlat a Jóisten óriási ajándéka, minden ember számára, aki
rádöbben arra, hogy van Isten és, hogy ő egy szerető Isten, aki meg akar
ajándékozni szeretetével. Amikor a lelkigyakorlatoknál elérnek ahhoz, hogy itt
csendben szeretnének Istennel találkozni, akkor megtörténik a csoda, a Jóistent
valami egészen sajátosan megtapasztalják – mondta Héjja Beatrix Lujza domonkos
rendi nővér.

A Domonkos Rendi Nővérek hosszú kihagyás után hat éve
újra letelepedtek Hódmezővásárhelyen, azóta minden nyáron lelki gyakorlatokkal
várják a fiatalokat. Az elmúlt két hét során, két turnusban közel száz
gyermeknek tartottak tábort, most pedig négy napon át lelki gyakorlatokkal
várják a 15 és 35 év közötti érdeklődőket. Most huszonhárman jöttek, sokuk
vidékről utazott a városba. Az elmélyülés és a lelki nyugalom érdekében számukra
egész nap teljes csöndet biztosítanak, amelyet a Szentíráson alapuló
előadásokkal, szentmisével szakítanak meg. A gyakorlat résztvevői sokat
olvasnak, például XVI. Benedek pápa írásaiból, de közös énekléssel és
gitározással is mélyíthetik keresztény elkötelezettségüket.

Megszakítás