Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Csokoládémanufaktúra és pálinkafőzde épül Székkutason

Csokoládémanufaktúra és pálinkafőzde létesül Székkutason. A csokiüzem különleges, kézzel készített édességeket értékesítene, amelyhez a tölteléket a helyi pálinkafőzdében állítják majd elő.

2012 tavaszán a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület leader munkaszervezete mikrovállalkozások számára írt ki pályázatot, amelyre olyan cégek jelentkezhettek, amelyek nem a városba, hanem a térség kevésbé fejlett településeire helyeznék székhelyüket. A vállalkozások legfeljebb húszmillió forint értékben, a beruházás akár 60%-ának erejéig pályázhattak. Mártélyról és Székkutasról két-két pályázat érkezett be, valamennyien támogatást nyertek, egyenként csaknem ötmillió forint értékben. 

A pályázatnak köszönhetően Székkutason csokoládémanufaktúra és pálinkafőzde létesül, amely a helybéliek foglalkoztatására is hatással lesz.

– Indulásképpen mindkét vállalkozás öt főt fog tudni foglalkoztatni és tájékoztatásuk szerint a létszámot folyamatosan szeretnék majd bővíteni – mondta Szél István polgármester.

A csokoládé manufaktúra egy jelenleg is működő cég szegedi székhelyét tenné át Székkutasra, a 47-es út mellé. Itt táblás csokoládét, konyakkal és pálinkával töltött bonbont készítenek majd. A pálinkafőzdét pedig egy régi tejház területén fogják kialakítani, és az üzem a csokigyár számára is készítene töltelékeket. Mindkét mikrovállalkozás építkezéssel is jár, melytől szintén a helyi munkaerő intenzívebb foglalkoztatását várja az önkormányzat.

– Mindkét nyertes beruházás 30 millió forint értékű. Ha úgy nézzük, ebben az évben Székkutason 60-65 millió forintnyi beruházás fog történni, amelynek nemcsak munkahelyteremtő vonatkozásai vannak. Abban reménykedünk, hogy helyi vállalkozókat fognak a megépítésükhöz foglalkoztatni – mondta Szél István.

A község önkormányzatának elöljárói legutóbbi testületi ülésükön területértékesítésekről is döntöttek a mikrovállalkozások javára, így mindkét beruházás esetén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jóváhagyásával az építkezések még ebben az évben elkezdődhetnek.

Megszakítás