Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Csütörtökön ismeri meg a Fidesz-frakció Orbán államfőjelöltjét

A Fidesz-frakció
csütörtök délután rendkívüli frakcióülés keretében “fontolja meg”
Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatát az államfőjelölt
személyéről – közölte Lázár János hétfőn.

A Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben tartott tájékoztatóján
kifejtette: ezt megelőzően, a képviselőcsoport keddi sajtónyilvános
ülésére meghívta Lendvai Ildikó MSZP-elnököt és Balogh Andrást, az
MSZP köztársaságielnök-jelöltjét, akit szeretnének meghallgatni.

A kormánypárt képviselői két nappal később, csütörtök délután –
ugyancsak sajtónyilvános frakcióülésen – “fontolják meg” Orbán
Viktor javaslatát a jelölt személyét illetően, amelyet írásban tesz
meg. (Az ezzel kapcsolatos levelét szerdán juttatja el a Fidesz
elnöke a frakcióvezetőhöz.)

“Azt remélem, hogy csütörtökön a jelölt be tud mutatkozni. Ennek az
előkészítése is folyik” – mondta Lázár János. Arra a kérdésre, hogy
eszerint akkor a jelölt már készül, a képviselőcsoport vezetője úgy
válaszolt: “nyilvánvalóan készül a jelölt, hiszen miniszterelnök úr
többekkel folytatott e tárgykörben megbeszéléseket”. Konkrét neveket
a politikus nem mondott.

Ezt követően péntek délig a frakció megteszi a hivatalos jelölést,
majd június 28-án, hétfőn délelőtt “végső döntés születik arról,
hogy a Fidesz-frakció a kereszténydemokratákkal szövetségben kit fog
támogatni a június 29-i elnökválasztáson”.

Lázár János beszámolt arról is, hogy az államfőválasztáson szót
kapnak majd a jelöltek. Kezdeményezésük szerint Balogh András és
azok, akik a házbizottság döntése alapján jelöltekké válnak, hasonló
időkeretben kapnak felszólalási lehetőséget.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a párt múlt keddi elnökségi
ülésén hozott döntéseket ismertetve újságírók előtt azt mondta:
egyelőre hatnál is több személy jöhet szóba államfőjelöltnek.

(MTI)