Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány pályázata

Czirbusz Piroska Emlékére a     Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány

6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.

Tel: 62/530-132 e-mail: [email protected]

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

A Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány pályázatot hirdet:

hódmezővásárhelyi vagy ahhoz kötődő szerző(k) irodalmi, művészeti,

tudományos műve kiadásának támogatására

 

Pályázati feltételek: 18 éven felüli, vásárhelyi vagy ahhoz kötődő személy(ek), akinek munkája a város szellemi értékét gyarapítja. Előnyt élveznek a pályakezdő alkotók, illetve azok, akik önrésszel vagy más forrással is rendelkeznek. Csak az kaphat támogatást, aki a teljesen kész, szerkesztett és számítógéppel készült kézirathoz két elismert szakember írásbeli értékelését és a kiadást támogató javaslatát, valamint a kiadás pénzügyi tervezetét és a szerző szakmai önéletrajzát is mellékeli.

 

hódmezővásárhelyi vagy ahhoz kötődő alkotók zenei, képzőművészeti, táncművészeti, színházi, filmművészeti tevékenységének támogatására

 

Pályázati feltételek: 18 éven felüli, vásárhelyi vagy ahhoz kötődő személy(ek), akinek munkája a város szellemi értékét gyarapítja. Előnyt élveznek a pályakezdő alkotók, illetve azok, akik önrésszel vagy más forrással is rendelkeznek. Csak az kaphat támogatást, aki két elismert szakember írásbeli értékelését és támogató javaslatát, valamint a támogatás felhasználásának pénzügyi tervezetét és az alkotó szakmai önéletrajzát is mellékeli. A támogatás irányulhat különösen: zenei versenyeken, kurzusokon való részvételre (útiköltség is), hangszer, kotta, eszköz, anyag vásárlására, fellépések, kiállítások megvalósítására.

 

Pályázat benyújtási határideje: 2026. október 31.

Pályázatok elbírálásának határideje: 2026. december 10.

Támogatási keretösszeg: 750.000,- Ft

 

A pályázatokat egy példányban a Közalapítvány nevére címezve elektronikus formában kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Jogi Csoportjához.

Cím: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala,

6800 Hódmezővásárhely, Pf. 23., Kossuth tér 1.

E-mail: [email protected]

Tel: 62/530-132

A pályázatok eredményéről a Kuratórium a döntést követő 15 napon belül írásban értesíti a pályázókat.

 

Letölthető pályázati felhívás:

 

Megszakítás