Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Daloltak és táncoltak a hölgyek

Hatodik alkalommal
szervezett közös programot a Mozaik Kamarateremben a Bessenyei Ferenc
Művelődési Központtal a női vállalkozókat tömörítő E-Nívó Egyesület.

Az Együttműködő Női Vállalkozók,
vagyis az E-Nívó Egyesülete öt évvel ezelőtt alakult Vásárhelyen olyan
vállalkozó hölgyek részvételével, akik a kultúrának is elkötelezett hívei. A
hétvégi program azonban nemcsak nőknek szólt, hanem mindenkinek, aki a
biotermékek, a diétás és aszalt gyümölcskészítmények, az egészséges táplálkozás
mellett a kultúra iránt is érdeklődik.

– Tizenegynéhány fővel működünk,
nem egy nagy létszámú egyesületről van szó, de az utóbbi egy évben elég
jelentős programokat tudtunk létrehozni – mondta Oroszné Seres Katalin, az
Együttműködő Női Vállalkozók Dél-alföldi Egyesületének elnöke.

A program a Daloljunk, táncoljunk
ősszel is alcímet viselte. Két asszonykórus, az Aranypáva és a Belvárosi
Népdalkör szórakoztatta az érdeklődőket, zenélt a székkutasi Harmonika Klub,
ezt követően pedig a néptáncé volt a főszerep, a Kiscsillag és a Bóbita,
valamit a Kankalin Néptáncegyüttes lépett fel. A rendezvény filmvetítéssel
zárult, a Meseautó eredeti változatát tekinthette meg a Mozaik Kamarateremben a
közönség.

Az E-Nívó Egyesület legközelebb
október 25-én, fél ötkor várja az érdeklődőket a Mozaik Moziban. A nők és az
öltözködés témakörben egy stílustanácsadó kalauzolja majd a vendégeket a divat
világában, de a báli szezonra készülődve divatbemutatót is láthatnak.

Megszakítás