Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Debreceni vereség

Nem volt
esélye a pontszerzésre az ASA-Consolis HNKC SE-nek az idei első bajnoki
mérkőzésen. A vásárhelyi csapat 37–29-re kapott ki Debrecenben.

A tabella
negyedik helyén álló vásárhelyiek a második pozíciót elfoglaló hajdúságiak
otthonában léptek pályára. A helyezések alapján nagy küzdelemre és kiegyenlített
csatára lehetett számítani, ám ebből nem sok minden valósult meg. A debreceniek
ugyanis szinte az első percektől kezdődően fölényben voltak, sokkal gyorsabban
és eredményesebben kézilabdáztak. A hazaiak nagyon sokszor kerültek ziccerbe és
ezeket nagy hatékonysággal értékesítették is. A DVSC játékosai kíméletlenül
kihasználták a hibákat, és fokozatosan növelték az előnyüket. A szünetben már
tíz gól volt a két csapat közötti differencia, ekkor 21–11 volt az állás. A
folytatásban nem sokat változott a játék képe, a magabiztosa kézilabdázó
debreceniek még tovább növelték az előnyüket. A meccs befejező szakaszában még
valamit kozmetikázott az eredményen a vendég alakulat, ám így is fölényes,
37–29-es hazai sikerül született. A vásárhelyiek közül Nikolayenko és Wolf
egyaránt 6–6 góllal volt a legeredményesebb. Farkas József csapata a vereséget
követően visszacsúszott az ötödik helyre. A HNKC SE utánpótlás csapatai sem
jártak több sikerrel a DVSC korosztályos együtteseivel szemben. A serdülőknél
28–23-as, az ifjúságiaknál pedig 36–31-es hajdúsági siker született. A következő
fordulóban január 17-én szombaton a Tajtavill Nyiradon lesz az ellenfél, a
felnőttek találkozója 18 órakor kezdődik a Balogh Imsi Sportközpontban.

Megszakítás