Jövő héttől már jóval
hidegebb levegő érkezik térségünk fölé, így előreláthatóan a tervezett december
másodikai időpontban megnyitja kapuit Hódmezővásárhelyen a jégpálya.
2006 óta minden télen jégpálya várja a korcsolyázni vágyó vásárhelyieket
a város főterén, amely idén a Kossuth téren, a lovas szoborral szemben kap
helyet.
– Jelenleg a jégpályát körbekerítő korlátok összeszerelésén
dolgoznak a munkások. A hétvégén vagy a jövő héten a hűtőközeget szerelik és a
hűtőfolyadékot is beleteszik a kompresszorba, illetve a jégpálya alá letekert
csőhálózatba, ami majd a jeget előállítja – mondta Ékes József, a
Városüzemeltetési Csoport vezetője.
Amennyiben az időjárás engedi, a jégpálya december másodikán
nyitja meg kapuit és egészen az évszak végéig várja a téli sport szerelmeseit.
A pályát a tavalyi évekhez hasonlóan lehet majd használni, a szolgáltatás és a
házirend változatlan marad, a helyiek ingyenesen vehetik igénybe.