Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dél Franciaország a városi könyvtárban

Dél-Franciaországgal ismerkedhettek meg az
érdeklődők a városi könyvtárban. Lelkes István festőművész ugyanis tavaly
Provance-ban járt, így most erről mutatott be egy összeállítást.

Több száz fotót készített a provance-i műemlékekről,
templomokról és természeti tájakról Lelkes István. A festőművész tavaly
tavasszal járt Dél-Franciaországban, ahonnan közel 400 felvétellel tért haza.
Ezeket mutatta be tegnap a városi könyvtárban. Úti beszámolójának azonban a
francia kultúra bemutatása mellett Vásárhely idegenforgalmának fellendítése is
a célja. Lelkes István szerint például ha itt is olyan látványos kirakatokat,
vendégcsalogató eszközöket helyeznének ki a városba, akkor még több turista
érkezne ide.

Megszakítás