Demokrácia projekt néven
beszélgetéssorozat indult Vásárhely középiskoláiban Haarlemermeer polgármestere,
képviselői, valamint Lázár János részvételével. A diákok élénken érdeklődtek
Hollandia társadalmi berendezkedése iránt, de az is kiderült: míg a testvérváros
polgármestere az Ajaxnak szurkol, a mellette ülő kereszténydemokrata vezető a
Feyenord győzelmének örül.
Hétfő reggel a HISZK Eötvös József Székhelyintézményében
az 1/1-es teremben nem szokványos angol vagy matek óra vette kezdetét. A diákok
a rendhagyó foglalkozáson a demokráciáról beszélgettek és egy másik ország,
Hollandia társadalmi-politikai berendezkedését ismerhették meg. Ebben hiteles
tanítók segítettek: a becsöngetést követően Theo Weterings a holland
testvérváros, Haarlemmermeer polgármestere, és két képviselője foglalt helyet a
terem közepén, a vendégek Lázár Jánossal Hódmezővásárhely első emberével
érkeztek. Az óra az intézmény és az osztály rövid bemutatásával kezdődött.
– Szokott
biciklivel járni? – tette fel az első kérdést egy hódmezővásárhelyi diák a
holland polgármesternek. A kérdés derültsége feloldotta a bemutatkozás után támadt
lélegzetvételnyi szünetet és elindította a kicsöngetésig tartó folyamatos eszmecserét.
Megtudtuk: 8 kilométerre lakik a munkahelyétől a
polgármester és, amikor csak teheti, kerékpárral teszi meg a távot. Hollandiában
a természetvédelem nagyon fontos része a mindennapi életnek.
A beszélgetés során a vásárhelyi diákokat leginkább
Hollandia társadalmi-politikai berendezkedése foglalkoztatta. Hogyan fér össze
a parlamentáris demokrácia a királyság intézményével, mi a királynő szerepe? Hogyan
választanak polgármestert a holland városokban és miért lettek politikusok a
teremben ülő vendégek?
A hollandok őszintén és közvetlenül válaszoltak a
kérdésekre, a társadalmi-politikai összefüggések megértéséhez, az eltérések
érzékeltetéséhez pedig Lázár János magyarázata, értelmezése nyújtott segítséget.
A holland politikusok elmondták: a királynő az egész
országuk számára az összetartozás, az egység jelképe. Viták állandóan vannak a
pártok között, de ahhoz, hogy az ország előre tudjon lépni szükség van egy
olyan személyre, aki össze tudja fogni a véleményeket és a közösség, az ország
számára legeredményesebb, leghasznosabb utat megtalálja közöttük. A királynő az
továbbá, aki Hollandiában kinevezi a polgármestereket is, akik így nem a
választóktól, hanem az ország vezetőjétől kapják a kinevezésüket. Egy-egy
polgármester akár már több településen is lehetett városvezető a jelenlegi
kinevezése előtt.
A holland politikusok hazájuk parlamentáris,
demokratikus berendezkedése kapcsán elmondták: náluk több párt, több vélemény
van, mind helyi, mind országos szinten. A jelenlévők három különböző, a
liberális, a kereszténydemokrata és a szocialista párt képviselői, és bár a
közgyűlésben – főként ez utóbbi kettő – a legharcosabb ellenségeik egymásnak,
az ülést követően le tudnak ülni egy ital mellett beszélgetni viták és konfliktusok
nélkül.
A komolyabb kérdések mellett a diákok természetesen
kifaggatták a vendégeket az élet minden szegmensét érintően, így napirendre
került a családi háttér, a karrier, de a sportról, a kedvenc futballcsapatról
is értekeztek.
A hollandok ezt követően a Bethlen Gábor Református
Gimnáziumba indultak tovább.