Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dicsérettel végzett a Németh László két diákja az országos fizikabajnokságon

Dicsérettel végeztek egy nívós országos
fizikabajnokságon Gaizer Bence és Gémes Gábor, a Németh László Gimnázium és
Általános Iskola tanulói.  Az elismerés
azért is értékes, mert több mint 500 indulóból sikerült elérni a helyezéseket.

A Szegedi Tudományegyetem fizikai tanszéke évtizedek óta
megrendezi a szakmailag igen elismert Budó Ágoston Emlékversenyt. A
megmérettetésre évről-évre az ország minden középiskolájából várnak
versenyzőket. Idén több mint 500 indulóból a vásárhelyi Németh László Gimnázium
és Általános Iskola öt diákkal képviseltette magát, közülük ketten, Gémes Gábor
és Gaizer Bence a kimagasló eredménynek számító dicsérettel végezetek.

– Ez egy egyfordulós verseny. A feladatokat mindenki a saját
iskolájában írja meg. Négy feladatot kellett megoldani erre, négy óra állt
rendelkezésre. Összetett fizikai feladatokról van szó és az első forduló
eredményei alapján osztják ki a helyezéseket – mondta Gaizer Bence.

A diákok fizikai fakultáción készültek a versenyre. Hőtan,
mechanika, statika emelt szintű tananyagát vették át a különórákon.

– Mivel ez egy viszonylag nívós országos verseny, ezért én
ezzel a dicsérettel elégedett vagyok, tekintve, hogy ilyen témában szeretnék
később továbbtanulni – tette hozzá Gaizer Bence.

Bence mechatronikai mérnöknek készül. Ebben a szakágban a
matematika és az informatika mellett a fizika a legfontosabb tantárgy. A
versenyre való felkészülés során szerzett ismeretek későbbi pályája során igen
hasznosak lehetnek.

Megszakítás