Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Digitális forradalom az oktatásban

Az intelligens iskolarendszer megvalósítását, azaz egy
uniós pályázat eredményeit mutatták be a Városháza Dísztermében tartott
sajtótájékoztatóval egybekötött projektzáró rendezvény keretében. A
tanácskozáson az érdeklődők többek közt a digitális tábla kínálta lehetőségekbe
kaptak betekintést. A pályázat segítségével a város iskoláinak 86 tantermébe
kerültek ilyen táblák.

Újabb
jelentős informatikai fejlesztés segíti a hódmezővásárhelyi diákok
tanulmányait. Miután a tavalyi évben Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város
Önkormányzata pályázati forrás  bevonásával összesen 526 laptopot
biztosított a tanulóknak, idén szeptembertől a város iskoláiban digitális
táblák, újabb számítógépek, wifi eszközök várták a szünidőről visszatérő
diákokat.

– Mi vásárhelyiek megértettük a kor feladatát. Komplex módon
kell foglalkoznunk a társadalmi különbségek csökkentésével és mindenekelőtt a hátrányos
helyzetű családok és gyerekek problémájának megoldásával. Az esélyteremtést
elsőként az oktatásban kell kezdenünk – mondta Almási István alpolgármester az
informatikai fejlesztést bemutató projektzáró rendezvényen.

A pályázati forrás (TIOP 1.1.1-07/1-2008-0524
– Intelligens Iskola pályázat) bevonásával megvalósult fejlesztés eredményeként
a város iskoláinak 86 tanteremében új, interaktív, digitális táblák
segítik a tanulást a jövőben. Több iskolában a számítógéppark is fejlesztésre
került: 86 új asztali számítógép, 1 szervergép, 12 wifi csomag és egyéb
informatikai eszköz várta a szünidőről visszatérő, és az iskolát kezdő
tanulókat. A projekt keretében 9,
a speciális nevelési igényű diákokat segítő csomag is
beszerzésre került, amelyben képernyőfelolvasó szoftverek, speciális
billentyűzetek, és egyéb kiegészítő eszközök segítik a nehézségekkel küzdő
tanulókat. A pályázat keretében valamennyi városi fenntartásában lévő oktatási
intézményben fejlesztésre került sor, amelyre összesen közel 124 millió forint
vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat.

– Ma már éppen a technika fejlődésének köszönhetően a tudás
könnyebb elsajátítását lehetővé tevő eszközök, berendezések is megjelenhetnek a
tantervekben, amelyek közül kiemelkedik az interaktív tábla. Ez egyesíti
magában a tábla, a számítógép és a kivetítő funkcióit. Segítségével
hatékonyabbá tehetők a tanórák és ezáltal a tanulók is aktívabbakká válnak –
mondta Feczkó Gábor tanár.

Megszakítás